Rendhagyó egészségügyi megállapodást kötöttek Budapesten

Stratégiai megállapodást kötött az MBH Bank és a Magyar Kórházszövetség hétfőn Budapesten. Az együttműködés célja, hogy kedvező pénzügyi konstrukciókat biztosítson a kórházszövetség tagkórházai és azok dolgozói számára, valamint fejlessze a bank dolgozóinak egészségét, egészségtudatosságát.

Az MBH a banki alapszolgáltatások mellett speciális szolgáltatásokat is szeretne ügyfelei, így az egészségügy részére nyújtani. A bankon belül létrehozott MBH Egészségügyi Kompetencia Centrum specifikus tudással támogatja a szektor pénzügyi lehetőségeit, illetve segíti a bankot, hogy az egészségügyi szektorban is bővítse vállalati ügyfélkörét - mondta a bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese a rendezvényen.

Szabó Levente vezérigazgató-helyettes ismertette: Magyarországon 23 ezer vállalkozás, több százezer ember dolgozik az egészségügyi ellátásban, a gyógyszeriparban, az egészségügyi termékek kereskedelmében, ezek a cégek 6500 milliárd forint forgalmat bonyolítanak. Az MBH Bank célja, hogy kedvező pénzügyi konstrukciókat, megoldásokat, például hiteleket és lízingtermékeket kínáljon az egészségügyi szolgáltatók számára, valamint olyan együttműködéseket valósítson meg, amelyek segítik a bank egészségiparral kapcsolatos törekvéseit, hozzájárulnak az egészségipari szektor fejlődéséhez, illetve a munkahelyi egészségfejlesztésre vonatkozó törekvések meghonosításához a banki kultúrában - hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke kiemelte: a megállapodás kölcsönös előnyökkel jár. A szövetségnek tagja minden közellátó kórház, így több mint 100 tagkórháza van, erős a kapcsolatuk a járóbeteg-szolgáltatókkal, és egyre inkább partneri kapcsolatot építenek a magánintézményekkel, közvetlenül vagy közvetve mintegy félmillió dolgozót érnek el - jelezte. Az egészségügy akkor tud a leghatékonyabb lenni, ha javul az intézmények, illetve az ott dolgozók gazdasági, pénzügyi szemlélete és tudása - mondta. A kórházszövetség elnöke úgy fogalmazott: a megállapodás kulcskérdése, hogy az egészségfejlesztést bevigyék a bankrendszerbe, a pénzügyi tudatosságot pedig az egészségügybe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!