Rekordmagas az érdeklődés a Semmelweis Egyetem iránt

A Semmelweis Egyetem hat karán összesen 2796-an kezdhetik meg tanulmányaikat a szeptemberben induló tanévben, ami csaknem 20 százalékos emelkedést jelent a múlt évhez képest. Jelentősen nőtt az első helyen a Semmelweisre jelentkezők száma is, és jellemzően a bejutáshoz is magasabb pontszámokra volt idén szükség.

Jelentősen, 19 százalékkal emelkedett a felvett hallgatók száma a Semmelweis Egyetemen, összesen 2796-an kezdhetik meg tanulmányaikat az intézmény hat karán, közülük 2514-en állami ösztöndíjas, 282 fő önköltséges képzésben – idézi az egyetem honlapja dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettest.

Magasabb pontszámok, több jelentkező

Az idei évben a korábbiakhoz képest is többen szerettek volna bekerülni a Semmelweisre, az összes jelentkező száma és az első helyes jelentkezőké is mintegy 25 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. Ebből következik, hogy a korábbiakhoz képest magasabb pontszámokra volt szükség a bejutáshoz – mutatott rá a rektorhelyettes. Hozzátette: nemcsak a minimálisan szükséges ponthatár, de a felvettek átlagpontszáma is emelkedett. Hagyományosan egyébként az orvos- és egészségtudományi képzési területen a Semmelweis Egyetemre való bejutáshoz kell a legmagasabb pontszám országos szinten.

egyetem, képzés
A Semmelweis Egyetem hat karán összesen 2796-an kezdhetik meg tanulmányaikat. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Az Általános Orvostudományi Karra 444 pontot kellett elérni a bejutáshoz, az elmúlt hat év adatait összehasonlítva az idei a legmagasabb ponthatár – mondta dr. Masszi Tamás oktatási dékánhelyettes. Idén a jelentkezők és a felvettek száma is jelentősen nőtt. 1318-an jelölték meg első helyen a Semmelweis Egyetem orvosképzését, ami 33 százalékos emelkedés a három évvel ezelőttihez képest. Ezzel párhuzamosan a felvettek száma is nőtt, 2020-ban 413-an, míg most 463-an kezdhetik majd meg tanulmányaikat állami ösztöndíjas képzésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra