Nehézlégzése alakult ki a buszon, leszállt, majd összeesett

Egy Győrön áthaladó turistabuszon lett rosszul egy 70 év körüli szlovák férfi. Újraélesztésre volt szüksége, mutatjuk a részleteket.

Turistabuszon utazott az a 70 év körüli szlovák állampolgár, aki egyszer csak nehézlégzésre kezdett panaszkodni. „A busz rögtön félreállt és a férfi leszállt, majd hirtelen összeesett” – közölte Facebook-posztjában az Országos Mentőszolgálat.

Leállt a légzése

A férfi felesége és utastársai azonnal hívták a mentőket. A mentésirányító telefonos instrukcióit követve megvizsgálták a beteget – így derült ki, hogy akkor már nem lélegzett. A bejelentők tehát rögtön el is kezdték az újraélesztést.

Sikerül megmenteni az életét

A mentők perceken belül kiértek a helyszínre és emelt szinten folytatták az újraélesztést. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, így a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba.

A betegnek mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!” – jegyezték meg hozzászólásukban a mentők.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: mentok.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!