Megtanulnád az újraélesztést? Ide menj hétfőn

Ebben a hónapban is lesz Hősképző, amely során minden laikus megtanulhatja a hivatásos életmentőktől az újraélesztés alapjait.

„Bárki meg tudja csinálni” – mondta a 8 éves Zora, miközben az újraélesztés lépéseit ismertette az Országos Mentőszolgálat videójában, amelyet néhány hete mi is megosztottunk. Új posztjukban pedig a közelgő Hősképzőre hívták fel a figyelmet.

Minden megyeszékhelyi mentőállomáson

Mint írták, az Országos Mentőszolgálat bajtársai minden hónap első hétfőjén Hősképzőt tartanak az összes minden megyeszékhelyi mentőállomáson. Ebben a hónapban azonban az első hétfő pont húsvétra esett, így az aktuális alkalom április 8-ra csúszott. Így tehát április 8-án délután 3 órától várják az érdeklődőket, akik ingyenesen elsajátíthatják az újraélesztés lépéseit.

A fővárosi esemény már megtelt

Egy hozzászólásban azonban azt is közölték a mentők, hogy a budapesti helyszín – a Markó utcai Mentőpalota – április 8-ára már megtelt. „Köszönjük a nagyszámú érdeklődést! Májusban ismét mindenkit szeretettel várunk a Hősképzőre a fővárosban is!” – írták.

Sokan félnek használni a félautomata defibrillátort, pedig ilyen egyszerű.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!