Még több szülésznő hagyta el az országot

Úgy tűnik, a béremelések ígérete sem lassította le az orvosok kivándorlását: az év első felében több ápoló és szülésznő hagyta el az országot, mint korábban.

Nem lassította az orvosok külföldre vándorlásának ütemét még a nemrég ígért béremelés sem, sőt: az év első felében még az addiginál is több ápoló és szülésznő hagyta el az országot - írja a Blikk cikkére hivatkozva az Index . Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) legfrissebb adatai szerint a 40 év alatti ápolók és orvosok között a legnagyobb az elvándorlók aránya, ők az itthoni bérük hatszorosát is megkapják külföldön. A legnépszerűbb célállomások az egészségügyi szakemberek körében az Egyesült Királyság, Németország, Svédország, Ausztria és Írország.

A kormány júniusban tett ígéretet az egészségügyben dolgozók béremelésére. 2016. szeptember 1-jétől a teljes munkaidőben foglalkoztatott szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek bruttó 107 ezer forint alapbéremelést kapnak, majd 2017. november 1-jétől a szakvizsgával nem rendelkező orvosok (rezidensek) és kórházi gyógyszerészek bruttó 50 ezer forintos béremelésre, a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek pedig bruttó 100 ezer forintos alapbér-emelésre számíthatnak.

A magyar egészségügy katasztrofális állapotán már apró toldozgatásokkal, átszervezésekkel nem lehet javítani. Ennek beismerését jelentheti, hogy a kormány béremelési programot hirdetett meg az ágazatban, melynek részleteiről az alábbi cikkünkben olvashatnak!

Nem lassította az orvosok külföldre vándorlásának ütemét az ígért béremelés

A tárgyalásokon résztvevő felek megegyeztek abban is, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozók számára 2016. szeptember 1-jétől új egészségügyi szakdolgozói bértábla lép életbe, amely átlagosan bruttó 26,5 százalékos növekedést tartalmaz, ezt követően pedig évről évre fokozatosan nő a bérük. A program két év alatt 100 milliárd forintba kerül.

Forrás: Index

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!