Komoly csalásokat tártak fel két magyar kórházban

Félmilliárd forintot meghaladó csalássorozat ügyében zárta le a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya. Az ügyben – amely két egészségügyi intézményt érint – mintegy 50 gyanúsítottat hallgattak ki.

A rendőrök egy budapesti kórház főigazgatójának 2022 májusában tett feljelentése nyomán kezdtek nyomozni, különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

megbilincselt orvos kezei
Komoly csalásokat tártak fel két magyar kórházban. Fotó (illusztráció): Getty Images

Fiktív alkalmazottaknak utalgatták a milliókat

A nyomozás adatai alapján az intézmény egyik vezető beosztású humánpolitikai munkatársa húsz olyan személyt rögzített munkavállalóként, akik sohasem dolgoztak a kórházban. A fiktív alkalmazottak bankszámláira 11 hónap alatt több mint 246 millió forint bért és egyéb juttatást utaltak.

A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói azt is feltárták, hogy az ötvenéves nő korábbi munkahelyén, egy másik egészségügyi intézetben is fiktív alkalmazottakat rögzített, mégpedig az egy beosztottja segítségével. Ott ötvenegy ember után csaknem 332 millió forintot utalt át 2016 és 2021 között, a nem létező dolgozóknak pedig szerződéseket és egyéb iratokat hamisított – derült ki a rendőrség közleményéből.

Az utalásokhoz szükséges bankszámlák nyitását – strómanokon keresztül – a vezető beosztású HR-es nő férje és egy másik férfi intézte. A nyomozók összesen 49 embert hallgattak ki pénzmosás megalapozott gyanújával. A nyomozók a bűncselekmény szervezőit bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett miatt hallgatták ki, a HR-es nő férjét ezen kívül pénzmosással, a nőt pedig pénzmosással és hamis magánokirat felhasználásával is gyanúsítják. A rendőrök a hamis iratok mellett két autót, négymillió forintot és egy jachtot is lefoglaltak. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!