Döcögve indult el Pest megyében az új ügyeleti rendszer

Az első hétvégén akadt olyan beteg Pest megyében, akinek órákat kellett várnia, mire utolérte az alapellátási ügyeletet.

Februártól Fejér és Pest megye is csatlakozott a tavalyi évtől megújított sürgősségi alapellátási ügyeleti rendszerhez. Az azt működtető Országos Mentőszolgálat február 2-án arról adott ki közleményt, hogy immár Pest megye 18 és Fejér megye 7 ügyeleti telephelyén orvosok, mentőtisztek és diplomás APN szakemberek (Advanced Practice Nurse) látják el a betegeket a munkaidőn túli időszakban. Csak az első napon, február elsején 118 beteget látott el az ügyelet Pest és 96 beteget Fejér megyében. Ezek közül 4 és 24 esetben a telefonos tanácsadás is elegendőnek bizonyult. A többi pácienst vagy valamely ügyeleti telephelyen, vagy otthonában látták el.

Ugyanakkor, mint arról az RTL Híradó beszámolt, az első hétvége már nem zajlott ennyire zökkenőmentesen. Pest megyében több beteg is arra panaszkodott, hogy hiába tárcsázta a 1830-as ügyeleti telefonszámot. Volt olyan beteg, aki 5 és fél órát várt az orvos jelentkezésére. A helyzet a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) legutóbbi ülésén is napirendre került. Gémesi György, a MÖSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1,3 milliós népességű Pest megyében a korábbi 52 háziorvosi ügyeleti pont helyett februártól csupán 18 ügyeleti pont maradt. Fülöp Zsolt szentendrei polgármester pedig arról számolt be, hogy a szentendrei ügyelet túlterheltté vált, hiszen csak oda mintegy 100 ezer beteg ellátása tartozik.

A helyi önkormányzat elkezdte összegyűjteni a lakosság tapasztalatait az új ügyeleti rendszerről, hogy ennek mentén mutathasson rá a hiányosságokra. Abban bíznak, hogy hosszú távon a kormányzat módosít majd az ügyeleti pontok számán. Az RTL Híradó megkereste az ügyben a Belügyminisztériumot, amely válaszában kifejtette: az első hétvégén közel ezer beteget láttak el a Pest megyei ügyeleti szolgálatban, és ezek közül 19 esetben volt elég a telefonos tanácsadás. A tárca közlése szerint a betegbiztonság fenntartása érdekében folyamatosan elemzik a helyzetet, és indokolt esetben módosítások történhetnek.

Dr. Babják Zoltán háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara Fejér megyei elnöke az RTL Híradónak nyilatkozva arról beszélt, szerinte eddig is túl sokan keresték fel feleslegesen a háziorvosi ügyeleteket. „Mondjuk úgy, hogy ha a betegedukáció megfelelő, és a páciens is tudomásul veszi, hogy a háromhetes derékfájásával nem éjjel 3-kor kell ellátásra jelentkeznie, akkor ez (az új ügyeleti rendszer – a szerk.) tökéletes. A háziorvosi ügyeleti rendszer 99 százalékban kényelmi ellátást nyújtott eddig is és most is” – fogalmazott a szakember.

Mentőszolgálat: zavartalan a hívásfogadás és az ügyeleti ellátás Pest megyében

Csütörtök reggel az Országos Mentőszolgálat bejelentette, hogy a február elsejei indulás utáni első hétvégén kiugróan sok, majdnem kétezer hívás érkezett a 1830-as ügyeleti telefonszámra. Ebből több mint ötszázan "kipróbálási céllal" tárcsázták a számot, a hívások jelentékeny részében pedig csak valamilyen egészségügyi jellegű információra volt szüksége a telefonálónak. Hétfőn, kedden és szerdán az ügyeleti hívásszám a hétvégi napok számainak hatodára csökkent, és jelenleg rövid várakozási idővel működik a hívásfogadó rendszer.

A mentőszolgálat közlése szerint Pest megye 21 ügyeleti telephelyén hétfőn összesen 132 beteget, kedden 101 beteget, szerdán 102 beteget kellett ellátni, ami óránként és ügyeleti helyenként kevesebb mint egy beteget jelentett. A szentendrei ügyeletet – „ahol egy sajtóhír szerint a nagy betegszám és munkaterhelés miatt az ellátás megoldhatatlan” – a 16 órától reggel 8 óráig terjedő időszakban kedden három, szerdán négy beteg kereste fel, és mindannyian megfelelő ellátásban részesültek.

AZ OMSZ a működési és betegforgalmi adatokat az elkövetkező napokban is folyamatosan gyűjti és elemzi annak érdekében, hogy a 1830 hívásfogadó kapacitását és az ügyeleti ellátó helyek erőforrásait a betegek igényeihez és szükségleteihez igazíthassa.

Borítókép: illusztráció, MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!