Alkotmányos jog lesz az abortusz Franciaországban

A francia szenátus is elfogadta a kormány törvényjavaslatát arról, hogy a terhességmegszakítás jogát alkotmányba foglalják.

A francia szenátus is elfogadta nagy többséggel szerdán a kormány törvényjavaslatát, amely alkotmányba foglalja a nőknek a terhességmegszakításhoz "szavatolt szabadságát".

A nemzetgyűlés már január 30-án megszavazta a szöveget. A tényleges alkotmánymódosításról a két ház együttes ülésén, a Versailles-ban ülésező kongresszuson hétfőn szavazhat - jelezte szerda este Emmanuel Macron államfő az X-en. "A Nemzetgyűlés után a Szenátus is döntő lépést tett, amelyet üdvözlök. A végszavazásra március 4-re hívom össze a parlamentet a kongresszusban" - írta az elnök.        

abortusz Franciaország
Abortuszpárti demonstrálók Párizsban február 28-ánFotó: Getty Images

Bár a szöveg megfogalmazása a "szavatolt szabadságot" illetően a jobboldal részéről ellenérzést váltott ki, a felsőházban többségben lévő jobboldali és centrista szenátorok 267 igennel 50 nem ellenében változtatás nélkül elfogadták a Nemzetgyűlésben megszavazott változatot.    

A szenátusi vita megnyitójában Eric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter történelminek nevezte a napot, amely Franciaországot "a világ első olyan országává teszi, amely alkotmányában védi a nők szabadságát ahhoz, hogy saját testük felett rendelkezhessenek".    

Emmanuel Macron elnök 2023. március 8-án kötelezettséget vállalt arra, hogy a terhességmegszakítás jogát beiktatja az alkotmányba, miután az amerikai alkotmánybíróság döntése, amely megengedte az amerikai tagállamoknak az abortusz betiltását, aggodalmat váltott ki Franciaországban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!