Imádjuk, pedig megöl minket - éveket vesznek el tőlünk ezek az élelmiszerek

Kisebb eséllyel érik meg a 75 éves kort azok az emberek, akik rendszeresen fogyasztanak ultrafeldolgozott élelmiszereket - hívja fel a figyelmet egy friss kutatás.

A nagy mennyiségű ultrafeldolgozott élelmiszer (UPF) fogyasztása növeli a korai halálozás kockázatát - mutatja be a Guardian egy frissen publikált, nemzetközi tanulmány eredményeit. A kutatás ismét rávilágított az egészségtelen étrend jelentette kockázatokra, és pontosabb képet adott arról is, hogyan hatnak a szervezetünkre ezek a többszörösen feldolgozott ételek.

Egyszerűen fogalmazva azokat az élelmiszereket soroljuk ebbe kategóriába, amelyek ipari előállítása során mesterséges, a háztartásokban ritkán fellelhető összetevőket használnak fel a teljes értékű hozzávalók kárára. Ilyenek például a mirelit készételek, az instant tészták és levesek, bizonyos pékáruk vagy a cukros üdítőitalok is. Az ultrafeldolgozott ételek annyira károsak az egészségre, hogy egyes országokban nagyjából minden hetedik idő előtti haláleset hátterében ezek állnak - olvasható az American Journal of Preventive Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányban. Az Egyesült Államokban évente 124 107, Angliában pedig évente 17 781 halálesettel hozhatóak összefüggésbe a szakemberek szerint.

vásárlás, ultrafeldolgozott élelmiszerek
Világszerte rengeteg haláleset köthető ehhez az élelmiszercsoporthoz. Fotó: Getty Images

A nemzetközi kutatócsoport nyolc országban vizsgálta meg az ultrafeldolgozott élelmiszerekhez köthető halálesetek arányát. Míg Kolumbiában, Brazíliában és Chilében a korai halálesetek 4%, 5% és 6%-áért az UPF-fogyasztás lehet a felelős, Kanadában ez az arány 10,9%, az Egyesült Államokban 13,7%, Angliában pedig 13,8% – ez a legmagasabb arány a nyolc ország közül.

Eduardo Augusto Fernandes Nilson, a tanulmány vezető szerzője szerint ezeknek az ételeknek különösen magas a cukor-, só- és zsírtartalmuk, ízük miatt azonban sokak számára ellenálhatatlan finomságnak számítanak. Az egészségünkre gyakorolt negatív hatásuk ugyanakkor távolról sem elenyésző: ha csupán 10 százalékkal növeljük a szervezetbe juttatott mennyiségüket, azzal is 3 százalékkal növeljük az idő előtti halálozás kockázatát. Azt azért fontos hangsúlyozni, hogy nem közvetlenül ezek az ételek ölnek meg, de a fogyasztásuk jelentősen hozzájárulhat olyan betegségek kialakulásához, amelyek potenciális veszélyt jelentenek akár az életünkre is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.