Így válasszunk ásványvizet íz alapján!

A vizek közötti finom különbségeket ugyanúgy ízleljük, mint bármi mást: a textúrát a szájban, az alapízt a nyelven, de az aroma az orrban és a szájpadláson is érzékelhető.

Egy-egy korty víznél így mintegy 100 ezer ízlelőbimbó dolgozik, s az idegvégződések által az agynak küldött információ alapján dől el végül, hogy a víz ízlik-e nekünk vagy sem - olvasható a Kékkúti Hírcseppek hírlevelében, melyből az is kiderül, hogyan dönthetünk egyik vagy másik víz mellett, kóstolás alapján.

1. Figyeljük meg, hogy a pohárban mennyire tiszta és átlátszó a víz.

2. Csukjuk be a szemünket, és adjuk át magunkat a tiszta víz élményének – vajon milyen képek és gondolatok jutnak eszünkbe?

3. Kóstoljuk meg kétszer: az első alkalommal örvényszerűen forgassuk a szánkban a vizet, majd hagyjuk egy kicsit állni. Vizsgáljuk meg, hogy az ízletesség, a víz könnyedsége milyen. Ezután igyunk néhány kortyot, miközben szájon át lélegezzünk, és orron keresztül fújjuk ki a levegőt.

Az ízélményt az ásványianyag-tartalom adja, amelyet a föld alatt megtett, több ezer éves útján vett fel a víz. Ha a víz homokos, porózus talajban járta be útját, akkor alacsonyabb; ha hosszabb utat tett meg kanyargós, mészkősziklák között, akkor magasabb ásványi anyag tartalma lesz. Az emiatt kialakult ízkülönbséget minden kortynál érezhetjük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.