Ezért rossz, ha képernyő előtt eszik a gyerek

A képernyők annyira lekötik a gyerekek figyelmét, hogy nem veszik észre a jóllakottság érzését, ezért végül többet esznek a kelleténél – állapították meg portugál kutatók.

Becslések szerint a gyermekek mintegy 40 százaléka túlsúlyossá vagy elhízottá válik, mire befejezi az általános iskolát. Ehhez az elszomorító statisztikához pedig valószínűleg hozzájárul az is, hogy egyes országokban a 11 éves gyerekek 91 százalékának már van okostelefonja, és a 16 év alatti korosztály átlagosan napi 2-4 órát internetezik és heti öt órát tévézik.

A legnagyobb baj azonban nem is az inaktív életmóddal, hanem a képernyő előtti étkezéssel van – hívta fel a figyelmet cikkében a The Sun.

kisfiú tévézés közben pizzát eszik
Nem jó, ha képernyő előtt eszik a gyerek. Fotó: Getty Images

Nem veszik észre, hogy jóllaktak

A portugáliai Minho Egyetem tudósai 735 fiatal tanulót vontak be friss kutatásukba, és azt látták, hogy a képernyő előtti étkezés 15 százalékkal növelte a nagyobb derékbőség kialakulásának kockázatát. A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy a képernyők elvonják a gyerekek figyelmét a jóllakottság érzéséről, ezért végül többet esznek a kelleténél.

Az evés közben tévéző vagy mobilozó gyerekek nem érzik, hogy mikor kellene abbahagyniuk az étkezést, ezért tovább esznek. Ez komoly társadalmi problémát szül, a gyerekekre nézve pedig veszélyes következményekkel jár, ugyanis túlsúlyossá vagy elhízottá válnak”

– magyarázta dr. Ana Duarte, a portugáliai Minho Egyetem munkatársa, aki egyben a tanulmány szerzője is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra