Hamedl Andrea
Hamedl Andrea cikkei
"Inkább boldog leszek, mint sovány"
Ötödik hete dübörög a HáziPatika.com életmódváltása, vagyis Sanyi és az én küzdelmem a kilók és a kalóriák uralása felett. Túl vagyunk a húsvéton is, amely esetemben nem mondhatnám, hogy elősegítette a program sikerességét. Bevallom, többször is a boldogságot választottam a soványság helyett.
A sonka hús, a tojás fehérje, a torma meg zöldség, nem?
Immáron negyedik hete, hogy Sanyival alávetettük magunkat a Házipatika.com életmódváltó őrületének. Azóta túl vagyunk a második mérlegelésen is, vegyes eredményekkel. Az mondjuk üdítő, hogy négy, azaz négy centit fogytam hasból, csak az a fránya, négynapos, zabálós hosszú hétvége ne lenne ott...
"Az arcom legalább már kisebb lett"
Harmadik hete dübörög életmódváltó programunk, és Sanyihoz hasonlóan én is úgy érzem, hogy kezdünk belejönni. Némi csalás és egy kisebb összeomlás után ettől a héttől háromra emelem az edzések számát, és jobban ráfekszem a kalóriaszámlálásra is. Szóval, nincs megállás!
"A mérleg csak a bukásomat akarja"
Két hete tart az életmódváltó programunk Sanyival, és nem túlzás kijelenteni, hogy nekem mostanra jóformán erről szól az életem. Nevezhetnénk akár életváltó programnak is, nehéz ugyanis olyan területet találni, amit még nem szabott át teljesen az új életvitelem.
"Pár hét, és úgyis feladod"
A reggeli fogmosáskor, aznapi szettünk összeállításakor, az otthoni és az irodai liftben, majd pedig minden egyes mosdóhasználat alkalmával meg-meglessük magunkat a tükörben. Mégis évek telnek el úgy, hogy nem a valós képet nézzük, nem saját testünket látjuk, és egész egyszerűen nem veszünk tudomást arról, hogy baj van. De amikor ez végre megtörténik, akkor következik az életmódváltás.
"A változás először fáj, utána lesz jó"
A HáziPatika.com két újságírója életmódot vált, és három hónapon keresztül be is számol az elért eredményekről. Átváltozásukat két mentor segíti: Bodon Judit, a Nosalty.hu dietetikusa-szerkesztője és Kiss Gergely személyi edző. Hamedl Andrea bemutatkozó anyaga következik.
Bélbetegségek: lehet-e gyerekem?
A gyulladásos bélbetegségek (IBD) ritkán gyógyíthatóak véglegesen, de megfelelő kezeléssel sikerülhet a pácienseket hosszú hónapokra tünetmentessé tenni, valamint csökkenteni a kiújulás esélyeit. Így persze nem meglepő, hogy egy olyan párnak, melynek egyik vagy esetleg mindkét tagja ezzel a krónikus betegséggel él együtt, nem magától értetődő a gyermekvállalás kérdése.