Hajós Anett, pszichológus

A gyász életünk legnagyobb krízise. Ha egy életen át hordozzuk a fájdalmat, belebetegszünk a veszteségbe. Ha a gyászunk feldolgozatlan marad, nem tudunk tovább lépni. Honnan tudhatjuk, hogy "normális"-e még a gyászunk? És ha nem, mit tehetünk ellene?

Krizantémcsokorba öltözött temetők, mécsesek fénye, fájó könnyek. November elején mindannyian gyászolunk, emlékezünk azokra, akik már nincsenek velünk. Mindenszentek és halottak napja (november 1-2-a) a halottakra való emlékezés ünnepe.

Itt van az ősz, közeleg a tél, az élővilág hamarosan visszavonulót fúj. Mi, emberek mégis töretlen életkedvet, lendületet várunk el magunktól. Ehelyett azonban előfordul, hogy úrrá lesz rajtunk a lehangoltság, megfáradtság. Ez a szezonális depresszió.

Képtelenek mély fájdalomra, kitörő örömre; érzelmeik felismerésére és kifejezésére. Nincsenek szoros emberi kapcsolataik, hiszen nem képesek mély érzelmi kötődésre sem. Ők az alexitímiások, az érzelmi analfabéták.

Tényleg csak a húszéveseké a világ? A legkevésbé sem! Az életkor előrehaladtával megváltozik ugyan a szexualitás, de ettől még nem kevésbé fontos, mint fiatalabb korban. Hogyan lehet kielégítő szexuális életünk az élet második felében? Beszéljünk nyíltan!

A „8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás” már a múlté. A munkamánia komoly betegség. Az ebben szenvedők számára az öröm, a siker egyedüli forrása csak és kizárólag a munka. Az áldozat azonban a pszichikai-fizikai kimerülés pokoli kínjait éli át.