Mindennapi szorongásaink

Képtelen belépni a liftbe, kiveri a víz, ha hídon megy át, senki nem tudná rávenni nyilvános szereplésre? Nincs egyedül: a bizonyos élethelyzetekben fellépő szorongás sokak életét megkeseríti. Ismerje meg a leggyakrabban szorongást kiváltó helyzeteket!

Túl tágas a tér?

Számos élethelyzet, körülmény, látvány, emberrel, állattal való találkozás kiválthat szorongást az arra hajlamos emberekből. Ez önmagában nem baj, sőt, ez a szervezet egészséges önvédelmi jelzőrendszerhez tartozik, gondot csak akkor okoz, ha irracionálisan nagyra nő, fóbiaként állandósul, akadályozza a mindennapi tevékenységeket. Testi tüneteket is okoz: szédülés, gyomorgörcs, rosszullét jelezheti. A legtöbbeket az ún. agorafóbiák érintenek: ilyen például a tériszony, vagyis a magasságtól, mélységtől való félelem, a zárt, szűk helyen, például liftben vagy automata vécében jelentkező klausztrofóbia. Ide tartozik az ún. közlekedési fóbia is, amely annyira megnehezítheti az érintett életét, hogy képtelen keresztülmenni egy hídon, metróba ülni vagy repülőre szállni.

A görög agora szó népgyűlést, vásárteret jelentett, vagyis olyan helyeket, ahol sok ember gyűlt össze. Ez a helyzet is riasztó az agorafóbiásoknak: sokan közülük irtóznak a tömegtől, a zsúfoltságtól, képtelenek sorba állni, sőt, ez odáig fajulhat, hogy teljesen kerülik az embereket.

Emberek között

A szorongásoknak jellegzetes fajtája az úgynevezett szociális fóbia, amikor az érintett a társadalmi szerepvállalástól, az emberektől, a mások előtti megnyilvánulástól fél. Mindannyian átéltünk már olyat, hogy megmérettetés idején, például szereplés, vizsga során testi tüneteket okoz a "drukk", a lámpaláz: elsápadunk, könnyű szédülés, enyhe gyomorgörcs fog el. Sokaknál ez akár hasmenésig vagy hányingerig, hányásig fokozódhat. Mindez természetes addig, amíg nem hatalmasodik el annyira, hogy képtelen legyen megtenni azt a dolgot, amelyre már előre szorongással gondol: például ne merjen mások előtt megszólalni, ügyeket intézni, sőt, emberek közé menni sem. Sajnos nem ritka az sem, hogy a szociális és az agorafóbia együtt jelenjen meg.

"Látni sem bírom!"

Minden tizedik embertársunkat érinti az úgynevezett specifikus fóbia: ebben az esetben a fóbiás félelem egyetlen dologhoz, konkrét tárgyhoz vagy állathoz fűződik. Ezek mögött sok esetben, de nem feltétlenül szükségszerűen valamilyen gyermekkori trauma van. Leggyakrabban az injekciós tű vagy a vér látványa váltja ki, de sokan irracionális mértékű szorongással reagálnak akkor is, ha kutyával, macskával, kígyóval, pókkal vagy éppen egérrel találkoznak. Általában ezek a fóbia legenyhébb esetei, nem is minden esetben derülnek ki, és ritkábban okoznak pszichoszomatikus tüneteket. Ide sorolják az agorafóbia vagy szociális fóbia azon eseteit is, amikor csupán egyetlen, konkrét dologra terjed ki a túlnőtt szorongás, például csak a páternoszter, a metró, a villámlás, a repülés stb. váltja ki, és nem generalizálódnak, nem kapcsolódnak össze a különböző félelmek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!