Miért jobb megbocsájtani és felejteni?

A megbocsájtás megkönnyíti a felejtést - derül ki egy friss kutatásból, ami megerősíti azt a népi bölcsességet, hogy a legjobb mindkettőt egyszerre gyakorolni.

A pszichológusok kimutatták, hogy azok, akik ellen valamilyen bűnt követtek el, nagyobb valószínűséggel tudják elfelejteni a történtek részleteit, ha megbocsájtanak a vétekért. A valakivel szemben érzett erős érzelmek lebirkózásának, illetve a valamilyen esemény emlékének elfojtásának képessége ugyanazokkal az agyi mechanizmusokkal állnak összefüggésben.
A St Andrews Egyetem kutatói azt vizsgálták, vajon ez azt jelenti-e, hogy a megbocsájtás és a felejtés kapcsolatban áll egymással. Arra kértek 40 önkéntest, hogy olvassanak el egy történet sorozatot, amelyek hűtlenségről, lopásról és hasonló bűnökről szóltak, majd megkérdezték tőlük, hogy ha ők lennének az áldozatok, megbocsájtanának-e az elkövetőnek. A következő két hétben megmutatták a résztvevőknek ugyanezt a történet sorozatot, majd később arra kérték őket, hogy vagy idézzék fel a történetek részleteit, vagy hogy ne gondoljanak rá.

Miért jobb megbocsájtani és felejteni? (Fotó: Europress)

Miért jobb megbocsájtani és felejteni? (Fotó: Europress)


A Psychological Science szaklapban megjelent eredmények szerint az alanyok jobban el tudták fojtani a történetek emlékét, ha korábban megbocsájtottak az elkövetőnek. Ezzel szemben mindig részletesen visszaemlékeztek azokra a történetekre, amelyekkel kapcsolatban korábban azt nyilatkozták, hogy képtelenek lennének megbocsájtani a bűnösnek, még akkor is, ha a kutatók arra kérték őket, hogy próbálják elfelejteni.

Dr. Saima Noreen, a kutatás vezetője szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy a megbocsájtás megkönnyítheti a nem kívánatos emlékek szándékos elfelejtését. A kutató szerint a zavaró emlékek elfelejtésének képessége hatékony stratégia lehet ahhoz, hogy az emberek továbblépve normálisan élhessék az életüket.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt alapvetően napos időre készülhetünk, de helyenként fátyolfelhők is lesznek az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag