Hogyan lehet túlélni egy gyermek halálát?

Egy anya öt évig küzdött a kisfia életéért, halála után pedig újabb öt évbe telt, amíg sikerült magát is megmentenie és túlélnie a gyászt. Nagylaki Kata könyv formájában megírta ennek a tíz évnek a történetét, hogy másoknak is erőt adjon: fel lehet állni.

Öt év nagyon súlyos betegség és kórházi kezelés után elvesztette a kisfiát és évekbe telt, amíg ezt sikerült feldolgoznia. Ennek a tíz évnek a történetét, tanulságait írta le nemrég megjelent könyvében. Miért tartotta fontosnak, hogy mindezt megossza másokkal?

Azt gondolom, hogy a gyász, a veszteség mindenki életében jelen van. Gyászfeldolgozás a munka, az otthon, vagy bármilyen hit, remény, szerelem elvesztése. Az én esetemben a legborzasztóbb tragédia történt: én a kisfiamat vesztettem el. Nagyon nehezen tettem pontot ennek a végére, de sikerült kijönnöm belőle. Azért tartottam fontosnak ezt leírni, hogy így búcsúzzak el a kisfiamtól, emléket állítva neki. Másik oldalról nagyon jó terápia volt az írás nekem és remélem, sok embernek segíthetek azzal, hogy megmutatom: ebből is fel lehet állni, ezt is túl lehet élni.
Miért épp a könyv formáját választotta, miért nem például blogot írt?

Eredetileg nem a nyilvánosságnak szántam a könyvemet, magamnak írtam le, egyfajta terápiaként. De van egy nagyon kedves író barátnőm, aki miután elolvasta, arra biztatott, hogy jelentessem meg, mert nagyon tanulságos. Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, én magam is kerestem olyan könyvet, amely leírja, hogy van egy ember, aki túlélte - mert ha ő képes volt rá, akkor biztos én is. Sehol sem találtam ilyet.

A könyv a kisfia betegségétől a gyászfeldolgozáson át az újrakezdésig tartó folyamatot írja le. Mi történt ebben a tíz évben?

Kicsi fiam hároméves koráig teljesen egészséges volt, egy-két náthát leszámítva. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy húzza a lábát, illetve egyre kevesebbet eszik, így elvittem a háziorvoshoz, aki egy rutin vérvizsgálatot rendelt el. Reggel levették a vért és két óra múlva csörgött a telefonom, hogy azonnal vigyem be Karcsikát. A háziorvos közölte, hogy a fehérvérsejt-száma rendkívül magas, 87 ezer. Egyből bekerültünk a Tűzoltó utcai gyermekklinikára, ahol másnap egy csontvelővizsgálaton kiderült, hogy akut limfoid leukémiás. Kaptunk egy protokollt, ami szerint végigcsináltuk a kezeléseket. Aránylag minden jól ment. Ez majdnem hét hónapot vett igénybe, amit a kórházban töltöttünk, majd utána másfél éven át egy fenntartó kezelést csináltunk, szájon át szedett tablettákkal, de ettől már a haja nem hullott ki, nem hányt, nem volt rosszul. Utána volt egy féléves tünetmentes időszakunk, majd a folyamatos visszaesések következtek. Ezalatt kerestek donort, a nemzetközi listára is felkerült, de sajnos nem találtak időben megfelelőt. 2007 elején azt mondták az orvosok, hogy ha folytatjuk a kezeléseket, akkor is ugyanaz lesz a vége, csak sokkal többet fog szenvedni, ha viszont nem folytatjuk, akkor több időt tölthetek még vele. Azt nem tudták megmondani, hogy ez két hét, fél év, vagy egy év. Én az utóbbi mellett döntöttem, de már csak három hét adatott meg. Végül 2007. január 30-án békésen, mosolyogva ment el. Nyolc éves volt.

Mi volt a legnehezebb önnek a betegség öt évében?

Amit a legnehezebben tudtam feldolgozni, az a döntések súlya volt. Utólag sokat gondolkoztam azon, mi lett volna, ha ekkor vagy akkor másként döntök. Bár az orvosok mindig maximálisan, korrekt módon és őszintén tájékoztattak és elmondták, hogy mi a legjobb, anyaként a döntések súlyát volt a legnehezebb feldolgozni.

Mennyire segítette, támogatta önt ebben az öt évben a kórház, az orvosok, az ápolók?

Csak a legjobbakat tudom mondani a Tűzoltó utcai Hematológia osztályról. Segítettek támogatások szerzésében, amikor sok időt kellett kórházban tölteni, ott aludhattam bent, az ápolók sokat játszottak a kicsikkel, odafigyeltek a gyermekek fejlődésére, iskolafelkészítőt szerveztek, tanárok jártak be hozzánk, hiszen sokáig arra készült mindenki, hogy Karcsika meggyógyul, mint ahogy sok gyerek meggyógyul ebből a betegségből.

Kire támaszkodhatott ebben az időszakban?

Mivel nem sokkal előtte váltunk el, így a betegséget egyedülálló anyaként csináltam végig, de a szüleimre is nagyban támaszkodhattam. Onnantól, hogy kiderült a betegsége, teljesen megszűnt a külvilág számomra, ott kellett hagynom az állásomat, hogy végig a kisfiam mellett lehessek és segíthessek. Később a klinika egyik orvosával először egy nagyon jó anya-orvos, majd mély barátság, végül pedig egy párkapcsolat alakult ki, ami a mai napig tart. Ő végig mellettem állt és rengeteg erőt adott.

Hogy lehetett ezt a tragédiát túlélni?

Úgy jártam a világban, mint egy élő halott. Úgy éreztem, hogy hiányzott belőlem valami, ami szükséges ahhoz, hogy élni tudjak. Megpróbáltam elterelni a gondolataimat, belevetettem magam a tanulásba, folytattam a főiskolát, nyelvvizsgát csináltam, munkába álltam, de közben senkinek sem beszéltem a tragédiámról. Egyik munkahelyet is otthagytam, a másikat is, nem tudtam beilleszkedni sehova, csak ide-oda csapódtam. Azt akartam, hogy valahol én is számítsak, legyen egy sikerélményem. De belül egy igazi szenvedéssel teli életet éltem, nem tudtam megbirkózni a bennem levő bűntudattal, ostoroztam, büntettem magam.

Miért volt bűntudata?

Karcsika betegségét én személy szerint úgy éltem meg, hogy a döntéseim súlya miatt kudarcot vallottam anyaként, emberként, minden szinten. Magamat hibáztattam, hogy miért ő halt meg, miért nem én, hiszen nem ez lett volna a természet rendje.

Ebből a helyzetből hogy tudott felállni?

Öt éve megszületett második kisfiam, Bence. Tulajdonképpen neki köszönhetem a felállásomat. Olyan anya akartam lenni az ő életében is, mint Karcsikáéban. Több, például gyászcsoportvezető tréningen voltam és rájöttem, hogy a múltat nem tudom megváltoztatni, nem tudok változtatni azon, hogy a gyermekem meghalt, de van egy másik gyermekem, érte kell élnem. Próbáltam kapaszkodókat találni, leküzdeni azt az érzést, hogy én voltam a hibás. Tudatosan megváltoztattam a gondolkodásomat, hogy fel kell állni és tovább kell élni. Azt mondhatom, mostanra rendbe jöttem, el tudtam engedni Karcsikát. Ezt a folyamatot írtam le a könyvemben.

Mi a könyv fő üzenete?

Bármilyen fájdalmas is elfogadni az elfogadhatatlant és megérteni a megérthetetlent, a legnagyobb tragédiából is fel kell állni magunkért, a családunkért és úgy kell visszatekinteni a múltra, hogy nagyon hálás vagyok, hogy nyolc évig Karcsika anyukája lehettem. Sokat tanultam tőle, ő tanított meg a való életre. Ezek a nagy tragédiák erősítik meg az embert és teszik olyanná, amilyen.

Névjegy: Nagylaki Kata

Nagylaki Kata (35) szerző, gyásztanácsadó. Anyuka, velem jössz vagy csak utánam? című könyve 2012 novemberében jelent meg magánkiadásban, kis példányszámban. A könyv kapható a legnagyobb könyvesboltokban.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Délelőtt az ország nagy részén gyengén felhős marad az ég, az északi tájakon növekedhet és vastagodhat meg a fátyolfelhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag