Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok pedig az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.
A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, az ortodox keresztény egyház ma is akkor tartja. A nyugati egyház liturgiájába Szent IV. Bonifác pápa alatt került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609. május 13-án Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel. Szent III. Gergely pápa (731-741) bővítette a megünneplendők körét, „a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét, amely IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került november 1-jére. (A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik halloween, a kóbor lelkek kelta ünnepe.)
Általános szokás, hogy mindenszentek napján a temetőkben rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a temetők nagy keresztjénél ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját és megáldják az új síremlékeket. Magyarország egyes vidékein ezen a napon harangoztattak a család halottaiért, máshol ételt ajándékoztak a szegényeknek. Sokan úgy tartották, hogy a halottak ezen az éjszakán kikelnek a sírból, ezért a családi lakomán nekik is terítettek, és minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy eligazodjanak a házban. Egyes falvakban ezen a napon választották meg a bírót, fogadták fel a cselédeket.
Mindenszentek Magyarországon 2000-ben – fél évszázad után – lett ismét munkaszüneti nap. Az ünnep a katolikusoknak 2013-tól nem tanácsolt, hanem kötelező ünnep, azaz a hívőknek kötelező részt venniük a szentmisén.
Későbbi ünnep a halottak napja
A november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odilo clunyi apát 998-ban vezette be emléknapként az apátság alá tartozó bencésházakban. Hamarosan a renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette. A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, a közbenjárás értük a purgatórium (tisztítóhely) katolikus hittételén alapul. Eszerint azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradott híveknek, hogy imával, vezekléssel, szentmisével tehetnek valamit meghalt szeretteikért.
E napon gyertyákat, mécseseket gyújtanak az elhunyt szerettek emlékére. A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a véletlenül kiszabadult lelkek visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. A sírokat is azért kell megszépíteni ilyenkor, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A bukovinai székelyek – ahogy más kultúrákban is szokásos – még ennivalót is vittek ilyenkor a temetőbe. Az eredetileg az örök életről szóló reményünnepet a mediterrán népek ma is fiesztával ünneplik.
