Egyre több férfi lesz idősebben apa

Statisztikák szerint az elmúlt tíz év során az újszülöttek közel kétharmada 30 évnél idősebb apától születik. Az 50 fölötti apukák még mindig ritkák.

Vajon az ennek az oka, hogy a férfiak később találják meg a megfelelő társukat a gyerekvállaláshoz, vagy csupán az, hogy jobban leköti őket a karrierjük?

David Kesterton, a Családtervezési Szövetség kommunikációs projekt menedzsere úgy véli, az apaság későbbre tolódásának hátterében számos magyarázat állhat, melyek közül csupán egy az, hogy gazdasági okokból sokan még saját lakást sem tudnak vásárolni, így családot sem mernek alapítani. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy sok az elvált férfi, akik rosszul sikerült házasságuk után gyakran egy fiatalabb nővel jönnek össze, így az új házasságukban már idősebb korban válnak apává.

Kesterton hozzátette azt is, hogy ma már jóval tovább maradunk egészségesek és fittek, így valójában a mai negyvenesek az új harmincasok, és mind a nők, mind a férfiak úgy érzik, nem kell sietniük a gyerekvállalással. Elizabeth Duff, az NCT nevű, szülőket támogató szervezet munkatársa szintén azon a véleményen van, hogy a mai fiatalok inkább előre bebiztosítják magukat anyagilag, és csak utána szánják rá magukat a családalapításra. A 2011-es adatok alapján az apák 29 százaléka volt 30 és 34 év közötti, 21 százaléka 35 és 39 év közötti, 10 százaléka 40 és 44 év közötti, 4,6 százaléka pedig 45 év feletti. Az 50-60 éves kispapák tehát - mint amilyen például a hírességek közül Rod Stewart, Paul McCartney vagy Clint Eastwood - még mindig ritkaságszámba mennek.

A férfiak persze azért is merik bátrabban kitolni az apává válás határát, mert a nőkkel szemben, akiknek a termékenysége 45 éves koruk után hanyatlásnak indul, ők életük végéig nemzőképesek maradnak . Azonban ez sem ilyen egyszerű. Dr. Yacoub Kalaf, a Guy's Hospital munkatársa arról számolt be, hogy bizony a férfiaknál is van egy kor, ami után az utódaiknál már nagyobb eséllyel jelentkeznek olyan rendellenességek, mint például az autizmus vagy a skizofrénia, illetve annak a kockázata is megnő, hogy a születendő gyermek intelligenciaszintje alacsonyabb lesz.

Dr. Allan Pacey, a Sheffield Egyetem előadója hozzátette, hogy negyven éves kor után azért a férfiak nemzőképessége is csökken valamennyit, és mivel a sperma minőségében nem mutatható ki különbség, valószínűleg a DNS-állományban történik valamilyen változás.

Természetes a legtöbben nem a fenti tények alapján döntik el, mikor vállalnak gyereket, sokkal inkább életkörülményeik alapján, és összességében mind a fiatalabb, mind az idősebb korban történő apává válásnak vannak előnyei és hátrányai is. Egy fiatal apa korban közelebb áll gyermekéhez, többet tud vele lenni, könnyebben alakít ki vele bizalmi kapcsolatot, az idősebb apák azonban tapasztaltabbak, bölcsebbek és kevésbé esnek kétségbe a nehézségek láttán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!