Védi a szívet, ha ennyit kávézunk naponta

A kávéban és teában lévő koffein kimondottan jót tehet a szívnek, és súlyos betegségek kockázatát csökkentheti – derítette ki egy frissen közzétett kutatás.

A kávé vagy tea rendszeres fogyasztása jót tesz a szívnek - állapította meg egy frissen közzétett kutatás, amelyet a Science Alert nevű oldalon publikálták. A két népszerű ital jótékony hatását jelentős részben a benne lévő koffeinnak köszönheti.

A brit Biobank több mint 300 ezer résztvevőjének egészségügyi adatait tanulmányozták kínai és svéd kutatók. A vizsgálatban résztvevők napi rendszerességgel fogyasztottak koffeint – nagyjából három vagy több csésze kávét, illetve öt vagy több csésze teát. A tudósok azt találták, hogy a koffein fogyasztása nagyjából 40 százalékkal csökkenti a kardiometabolikus rendellenességek kialakulásának kockázatát. Többek között a magas vérnyomás, a stroke, a cukorbetegség vagy a szívkoszorúér-betegség ellen is nyújthat némi védelmet. 

kávé
A kávében és teában lévő koffein kimondottan jót tehet a szívnek, és súlyos betegségek kockázatát csökkentheti. Fotó: Getty Images

Számos korábbi tanulmány kimutatta, hogy a kávéfogyasztás hozzájárulhat a szív- és érrendszer egészségéhez, és úgy tűnik, hogy azoknál jelentkezett a legtöbb pozitív hatás, akik napi három és fél csészényi koffeint fogyasztottak.

Egy másik, hasonló témában végzett kutatás során a koffein keringési rendszerre és anyagcserére gyakorolt hatásait vizsgálták. Itt több mint 172 ezer ember egészségi adatait vizsgálták meg, és hasonló eredményre jutottak a kávézás és teázás jótékony hatásait illetően. Többek között az alábbi megállapításokat tették:

  • A koffenitartalmú italok rendszeres fogyasztása jó hatással lehet a koleszterinszintre;
  • Azoknál, akik napi 3 csésze kávét fogyasztottak, kisebb volt az inzulinrezisztencia, illetve a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata;
  • Napi 5 csésze tea fogyasztása csökkenti a veszélyét annak, hogy a 2-es típusú cukorbetegség koszorúér-betegséggé fejlődjön, illetve hogy stroke alakuljon ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra