Gyermekbetegség, amely az ereket veszélyezteti

Megfelelő kezelés és utógondozás nélkül akár felnőttkorban is okozhat súlyos szövődményeket a jellemzően kisgyermekeket érintő Kawasaki-szindróma. A betegséget a koronavírus-járvánnyal is kapcsolatba hozták, kialakulásának pontos okai azonban egyelőre nem ismertek.

A kórkép nem gyakori, százezer 5 éven aluli gyermekből átlagosan tíz-húsznál alakul ki. Egy olyan immunológiai mechanizmusokon alapuló érbetegségről van szó, amely a közép- és kisméretű verőerek, illetve a visszerek gyulladásával jár. Legsúlyosabb szövődményeként a koszorúereken olyan verőértágulat alakulhat ki, amely később akár infarktushoz is vezethet.

A Kawasaki-szindróma jellemzően kisgyermekeknél alakul ki
A Kawasaki-szindróma jellemzően kisgyermekeknél alakul ki. Fotó: Getty Images

A Kawasaki-betegség az utóbbi hónapokban azzal került a figyelem középpontjába, hogy az új típusú koronavírus-járvány által sújtott területeken sokszorosára nőtt az előfordulása. Ennél fogva elképzelhető, hogy valamilyen kapcsolatban áll a COVID-19-cel, bár a pontos ok-okozati összefüggés nem ismert, ahogy általában véve a szindróma kialakulásának okai sem. Az orvosok úgy vélik, hogy vélhetően valamilyen élő kórokozó - vírus vagy baktérium - indít el olyan immunológiai folyamatot, amely végül kialakítja a szindróma klinikai képét.

Milyen tünetek figyelmeztethetnek a kórképre? Hogyan lehet diagnosztizálni és kezelni az érintett betegeket? A témáról bővebben Betegségek A-Z rovatunk legújabb bejegyzésében olvashat ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!