Már az orvosoknál van az idei influenzaoltás

Összetételében némileg megváltozott a tavalyihoz képest az erre a szezonra kifejlesztett oltóanyag, emellett többen kaphatják meg ingyen az oltást - közölte az ÁNTSZ.

Az influenza kellemetlen tüneteket okozó megbetegedés, általában szövődmények nélkül, néhány nap alatt gyógyul. Ugyanakkor a súlyos szövődménnyel járó megbetegedések kórházi kezelést, sőt akár gépi lélegeztetést igényelhetnek, bizonyos esetekben pedig halált is okozhatnak. Az influenza megelőzésének leghatékonyabb, legbiztonságosabb és legolcsóbb módja a védőoltás. A legmegfelelőbb, ha még az ősszel kérjük az influenza elleni védőoltást. Az ÁNTSZ azt ajánlja, hogy legkésőbb decemberig adassa be a vakcinát, aki hatékonyan szeretne védekezni a fertőzés ellen.

Megváltozott az oltóanyag összetétele

A vakcina összetételére minden évben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) tesz közzé ajánlást az előző szezonban leggyakrabban azonosított vírusok alapján. Az előző influenzaszezonban használt oltóanyaghoz képest változás van az A/H3N2 és a B komponensben.

A népesség körülbelül tíz százaléka fertőződik meg az influenzavírussal évente, az vírushoz köthető szövődmények pedig akár kórházi kezelést is igényelhetnek. Influenzamegelőzésre fel! Az új összetételű influenza elleni vakcinák hatékonyságát és biztonságosságát minden gyártónak klinikai vizsgálat keretében kell igazolni.

Magyarországon 1,3 millió térítésmentes vakcina áll rendelkezésre a rizikócsoportokba tartozók influenza elleni védőoltásához. Ingyenes védőoltásra jogosult minden 60 év feletti, de például az antsz.hu/influenza oldalon részletes tájékoztató található a jogosultak köréről, emellett a háziorvoshoz is lehet felvilágosításért fordulni. A térítésmentes oltóanyag már a háziorvosoknál van, náluk lehet a vakcinát beadatni.

Az ÁNTSZ azok számára is javasolja az influenza elleni vakcina beadatását, akik nem jogosultak térítésmentes védőoltásra. Számukra gyógyszertári forgalomban, orvosi rendelvényre érhető el az oltóanyag.

Mikor jön a járvány?

Idén eddig az év elején, a 3. és 11. hét között tombolt influenzajárvány . Ebben az időszakban több mint félmillió ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A járvány Európa több más országában is jóval több megbetegedéssel járt, mint az előző szezonban. 2015. év első negyedévében 15 európai országban, köztük Magyarországon is, a 65 évesnél idősebbek körében többlethalálozás volt kimutatható, melyet elemzők részben az influenzának és szövődményeinek tulajdonítanak.

Az influenza figyelőszolgálat október elejétől működik, de egyelőre nagyon kevesen fordulnak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Magyarországon jellemzően február-március hónapokban tetőzik a járvány.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!