Influenza vagy megfázás?

Talán azt gondoljuk, mindegy is, hogy melyiktől szenvedünk, ugyanúgy kell kezelni mindkettőt: antibiotikumokkal és csirkehúslevessel. Tévedés.

Azonban az influenza szövődményei pneumóniát, vagy akár súlyos esetben halált is okozhatnak, leghatékonyabban pedig pont a tünetek megjelenésétől számított 48 órán belül lehet kezelni. Nem mindegy tehát, hogy mi ellen harcolunk egyáltalán. Ön felismeri , hogy mi döntötte ágynak? Néhány sarkalatos pont mentén vizsgálja meg tüneteit!

Úthenger

Segít a teszt! Töltse ki tesztünket , ha bizonytalan, hogy kiderüljön, náthás vagy influenzás! Ha úgy érezzük, átment rajtunk az úthenger, minden valószínűséggel influenza terített le. A betegség tünetei - a torokfájás, láz, fejfájás , izomfájdalmak és gyengeség - sokkal intenzívebbek, és gyorsabban kialakulnak, mint a nátha esetében, akár két nap alatt ágynak dönthetnek minket. A megfázás legalább egy hétig csak bujkál bennünk, általában csak az orrfolyás jelzi, hogy baj van.

Láz

Valószínűleg influenzával van dolgunk. Az extrém, hosszan, akár 3 hétig elhúzódó fáradtság szintén erre utal, hiszen az elesettség megfázáskor csak az első pár napon fordul elő. Bár a fejfájás mindkét kórképnél megjelenik, ha majd' kettéhasad a fejünk a fájdalomtól, akkor inkább influenzáról lehet szó, a megfázáskor jelentkező fejfájás ugyanis mérsékeltebb.

Mi a különbség influenza és megfázás között?
Mi a különbség influenza és megfázás között?

Nem egyszerűen köhögünk...

Ugyan köhögünk megfázás esetén is, hogy a váladék könnyebbe távozzon a légutakból, de ha nagyon magas lázunk, légzési nehézségeink, mellkasi fájdalmaink vannak, mindenképpen forduljunk orvoshoz, mert elképzelhető, hogy az influenza szövődményével, a tüdőgyulladással állunk szemben. A torokfájás és az orrfolyás a nátha legelső tünete, ám influenza esetén a torokfájás mellé legtöbbször gyengeség is társul.

Mit alkalmazzunk?

Az orvos a betegségnek megfelelően ír majd fel gyógyszert, illetve olyan készítményt, ami enyhíti a panaszokat: náthánál inkább csak a kellemetlen tüneteket csökkentő láz- és fájdalomcsillapítókat, influenzánál a szövődmények enyhítésére, a (felül)fertőzésekre akár antibiotikumokat is.

Amikor a két betegségnek szezonja van, ne feledkezzünk meg a sűrű kézmosásról, és mindig legyen nálunk kézfertőtlenítő zselé. Ide kattintva pedig elérheti a tesztet is!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Mindenütt csökken a felhőzet, kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad, de késő estig az Alföldön lehetnek még élénk széllökések. A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!