Halálos kockázat a magas vérnyomás

Mint az a korábbi vizsgálatokból kiderült, a magas vérnyomás az infarktus és az agyi katasztrófa vezető kockázati tényezője.

Earl S. Ford, az Amerikai Közegészségügyi Központ egyik vezetője legutóbb a magas vérnyomás okozta halálozás mértékét hasonlította össze a múlt század hetvenes és kilencvenes éveinek időszakában.

A táplálkozás és az egészségügy kapcsolatát vizsgáló első tanulmány az 1971-1975 közötti évekre vonatkozott, a második 1988-1994 időszakának adatait összegezte. A dolgozat írója e két statisztikának az eredményeit mérte össze.

VérnyomásMindkét tanulmányba 25-74 éves nők és férfiak táplálkozási, illetve egészségügyi adatai kerültek. Az első csoportban csaknem 11 000, a másodikban 12 400 ember szerepelt. Az első alkalommal a résztvevők egészségi állapotát 17,5 évig, a másodikban 14,2 évig figyelték.

Az első esetben, tehát 1971-1975 között a magas vérnyomású amerikai felnőttek halálozása 42 százalékkal volt nagyobb, mint azoké, akiknek vérnyomása a normál értéken mozgott. Az 1988-1994 közötti időszakban a nem magas vérnyomásúakhoz képest a magasvérnyomás-betegségben szenvedők halálozása már 57 százalékkal bizonyult magasabbnak.

A férfiak mindkét időszakban nagyobb arányban vesztették életüket vérnyomásuk emelkedése következtében, mint a nők, de az eltelt évtizedek során a magas vérnyomású férfiak halálozásának csökkenése sokkal kifejezettebb volt, mint a nőké.

A magas vérnyomású betegek koleszterinszintje a két vizsgálat között a normál vérnyomásúakéhoz képest 45 százalékkal csökkent, testsúlyuk viszont 30 százalékkal nőtt, és csaknem négyszer annyian lettek közülük cukorbetegek. Ezen pedig az sem segített, hogy 25 százalékkal többen szoktak le a dohányzásról.Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre kevesebb helyen - főként északkeleten, északon - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő.Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!