Ha nem alszik eleget, akár krónikus beteg is lehet

Hét-nyolc óra alvás optimális a felnőtt szervezet számára, azonban a túl sok, illetve a túl kevés alvás növeli a krónikus betegségek kockázatát.

A túl sok, illetve a túl kevés alvás olyan betegségek kialakulását segíti elő, mint az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek. Orfeu Buxton, a bostoni Brigham and Women's Hospital alváskutatója szerint napi hét-nyolc órás alvás maximalizálja az előnyöket, minimalizálja a metabolikus betegségek kockázatát.

Cukorbetegség

Buxton és munkatársai 56507 amerikai felnőtt alvási szokásait elemezték, az alanyokat három csoportra osztották, és megállapították, hogy a rendszeresen napi hét-nyolc órát alvók között a legalacsonyabb az elhízás, a cukorbetegség, és a magas vérnyomás előfordulási aránya. Rosszabb eredmények jöttek ki mind a kevesebb, mint hat, mind a több, mint kilenc órát alvók között. A tanulmány a Social Science & Medicine online számában jelent meg.

Enrico Marcelli, a cikk társszerzője rávilágít, hogy az Egyesült Államokban pontosan ezek a krónikus betegségek a fő halálokok. A megállapítások szerint az alvás nagyobb hatással bír az egészségre, mint az étrend, illetve a testmozgás.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +31 °C
Minimum: +16 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, amelyből kora délutánig csak helyenként - főként hazánk északi felén - alakulhat ki zápor, zivatar. Emellett mindenütt több órára kisüt a nap, a legtöbb napsütés a Dél-Alföldön lesz, ahol sokáig csak fátyolfelhők lesznek az égen. Késő délutántól mindenhol erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható eső, zápor, - akár egy-egy intenzív - zivatar, de a Tiszántúlra csak estére ér el a csapadék. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 32 és 37 fok között, északon, északnyugaton néhol 29, 31 fok körül alakul. A hideg- és a melegfrontra érzékenyeket is megterhelheti a hétfői időjárás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!