Egyszerű módszerrel az alacsony vérnyomásért

Akik megbocsátó hozzáállással gondolnak a fájdalmas eseményekre, nem produkálnak kiugróan magas vérnyomásértéket, így alacsonyabb náluk a szívroham és az agyvérzés kockázata - áll egy új amerikai tanulmányban.

"Hibázni emberi, megbocsátani isteni dolog" - tartja a mondás, ám a Kaliforniai Egyetem szakértői szerint az utóbbi magatartás hús-vér előnyökkel is jár. A haragjukat "elengedő" vizsgálati alanyok vérnyomása ugyanis lényegesen kevesebb hirtelen emelkedést mutatott.

A kutatók több mint kétszáz önkéntest kértek arra, hogy gondoljanak egy olyan esetre, amikor egyik barátjuk megbántotta vagy megsértette őket. A minta egyik felének a haragra kellett összpontosítania az utasítás szerint, míg a többieknek a megbocsátásra és a történtek elfogadására. Ezt követően ötperces figyelemelterelés következett, végül pedig ugyanazon esemény tetszőleges attitűddel történő felidézése. Mindeközben folyamatosan ellenőrizték az érintettek vérnyomását és szívműködését.

A dr. Britta Larsen vezette orvoscsoport a haragot érzőknél sokkal magasabb vérnyomás-emelkedést mért az első szakasz után, és a különbség a nyugalmi időszakot követően is fennállt. A pulzusban azonban nem mutatkozott lényeges eltérés. Bár a résztvevők száma viszonylag alacsony volt, a című szakfolyóiratban publikált eredmények alapján világosan látszik, hogy a megbocsátás csökkenti a szervezet válaszát, és bizonyos mértékű védelmet nyújt a testnek és a léleknek egyaránt.

A rövid idejű vérnyomás-emelkedés káros következményei egyelőre nem ismertek, de az állandóan magas érték vagy a túl gyakori kiugrás növeli a szívroham és az agyvérzés kockázatát.

Becslések szerint Magyarországon napjainkban több mint két és fél millió ember, tehát a lakosság negyede küzd vérnyomásproblémákkal , ami elsősorban a nem megfelelő életmód és a túl sok stressz számlájára írható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!