Vereségek és győzelmek az AIDS ellen

Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ igazgatója nem ért egyet azzal az amerikai állásponttal, hogy az emberiség elveszíti a csatát az AIDS-szel szemben. Richard Holbrook, a Globális Üzleti Koalíció az AIDS ellen elnöke egy cikkben azt írta: a járvány minden erőfeszítés ellenére megállíthatatlan, az AIDS elleni vakcina kifejlesztése pedig elakadt.

Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott: nem veszítettük el a csatát, mert nagyon sok részeredmény van, ami azt mutatja, hogy a háború megnyerhető.

Sok igazság van persze Richard Holbrook véleményében, hiszen a vakcina valóban messze van, minden kezelt betegre hat új fertőzött jut, és ha megnézi az ember a globális adatokat, akkor elég szomorú a helyzet, negyvenmillió HIV-fertőzött ember él a világon - fejtette ki Jakab Zsuzsa.

A szakember szerint ugyanakkor a prevenciós stratégiákat illetően nem lehet egyértelmű kaudarcról beszélni, hiszen például a nyolcvanas évek végén a rengeteg kampánynak és a figyelemfelhívó programoknak köszönhetően sikerült az AIDS-t egyik napról a másikra visszaszorítani.

Jelenleg sok helyen nem fordítanak figyelmet arra, hogy kellenek ilyen prevenciós stratégiák, de ahol vannak nemzeti programok, ott nagyon komoly eredményeket érnek el - hangsúlyozta az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ igazgatója.

Jakab Zsuzsa szerint jó példa Magyarország is, amely az alacsonyan fertőzött országok között van, ellentétben több térségbeli állammal, például Oroszországgal és Ukrajnával.

Magyarországon az új fertőzések zömét a migránsok jelentik, nyugtalanító ugyanakkor, hogy a heteroszexuális fertőzés is elindult, különösen a fiatalok körében - tette hozzá.

A 40 millió HIV-fertőzött közül 700 ezer él az Európai Unióban; a közösségen belül a balti államok és Portugália esik a magasan fertőzött kategóriába. Pozitívum, hogy a kábítószerrel terjedő fertőzést sikerült jelentősen visszaszorítani, még a Baltikumban is.

Sikerült jelentős eredményeket elérni, de a trendeket még valóban nem sikerült megfordítani - összegzett a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, egészen keleten, északkeleten még az esti órákig is maradhatnak borongós körzetek. A csapadék súlypontja lassanként az északkeleti, keleti országrész fölé helyeződik át, egyre inkább ott fordulhat elő eső, zápor, délután esetleg zivatar is. A késő délutáni, kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!