Védelem világjáróknak

A hazai lakosság egészségét óvná az Országos Tisztifőorvosi Hivatal az utazások során "behurcolt" betegségektől. Programot hirdet, és a háziorvosok együttműködésére számít: készítsék fel a nyaralni indulókat a védekezésre.

Az óvatosság indokolt, hisz a magyarok inkább a csomagokra és a kényelemre figyelnek, az elővigyázatosság nem erősségünk - évente tízmillió alkalommal utazunk külföldre, de közülünk mindössze tízezren kapnak védőoltást. Pedig nem is kell túl egzotikus helyre utazni ahhoz, hogy a hepatitisfertőzéseket "beszerezzük", a legkedveltebb családi nyaralóhelyek, a mediterrán országok is "kiváló" terepek erre.

Útlevél a biztonságos utazáshoz - ezzel a címmel indul az a program, amely felhívja a háziorvosok figyelmét, hogy tájékoztassák az utazót az úti céllal kapcsolatos egészségügyi tudnivalókról. - A háziorvos feladata az oltóanyag beadása, s az is, hogy tudatosítsa az utazóban: a felkészülés nem csupán az útvonal és az éjszakai hajlék biztosítását jelenti. Legalább ilyen fontos a védelem az idegen országokban elterjedt betegségek ellen - mondta Ócsai Lajos, a szolgálat járványügyi főosztályának vezetője tegnap hivatalában.

A szakember szerint Magyarországon ugyan kiváló a járványügyi helyzet, ugyanakkor a mediterrán és egzotikus országokra, valamint a szomszédos déli országokra mindez már nem igaz, így nem árt a felkészültség. Jellemző "behurcolt" betegség egyébként a tífusz, a malária, a hepatitis A és B vírusfertőzések, a Meningococcus, valamint a veszettség. Az Országos Epidemiológiai Központ honlapján az utazás és egészség menüpont alatt megtalálhatók azok a betegségek, amelyek ellen védőoltással hatékonyan lehet védekezni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?