Újabb kórokozók fenyegetnek

Világszerte gyorsabban alakulnak ki és terjednek el a fertőző betegségek, és mind nehezebb gyógyírt találni ezekre a kórokra - figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Nagy az esélye annak, hogy az AIDS-hez, az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) és a vérzéses lázhoz (Ebola) hasonló, emberek millióinak halálát okozható új betegség bukkan fel.

Az utóbbi negyven év során egyébként összesen 39, olyan fertőző betegség kórokozóját azonosították, amely egy generációval ezelőtt még ismeretlen volt - idézte az MTI a jelentést. 2002 óta a WHO szakértői több mint 1100 járványt jegyeztek fel. Manapság, amikor évente kétmilliárd utas utazik repülőgéppel, csak néhány óra kérdése, hogy a világ egyik pontján kirobbant járvány azonnali veszélyként jelentkezzen valahol máshol is. Nemcsak a járványok tartoznak az új egészségügyi kockázatok közé, hanem a fertőzött élelmiszerek által előidézett betegségek, vegyi, biológiai vagy nukleáris balesetek, netán támadások, valamint a klímaváltozás.

Az Egy biztonságosabb jövő címet viselő jelentésben Margaret Chan , a WHO főigazgatója leszögezte: a biztonság csak a világméretű szolidaritással javítható.

Ahhoz, hogy a világ optimális biztonságát szavatolni lehessen, szükség van az ismeretekhez, a technológiákhoz és különböző anyagokhoz, köztük a vírusokhoz és a biológiai mintákhoz való szabad hozzáférésre. Nemzetközi segítséget kell nyújtani a szegényebb országok egészségügyi dolgozóinak, hogy azonosíthassák és fel tudják tartóztatni az olyan betegségeket, mint az Ebola- és a Marburg-vírus által előidézett vérzéses láz.

A WHO figyelmeztetett arra is, hogy a fertőző betegségek ellenőrzésére irányuló erőfeszítéseket már komolyan veszélyezteti, illetve új betegségek megjelenését segíti elő a mikroorganizmusok evolúciója és az antibiotikumokkal szembeni ellenállás erősödése. Mind gyakrabban fordul elő, hogy hasmenéses betegségek, kórházban szerzett fertőzések, malária, agyhártyagyulladás, légúti fertőzések vagy a szexuális úton terjedő betegségek nem gyógyíthatók a hagyományos orvosságokkal a gyógyszer-rezisztencia kialakulása miatt.

Bár a madárinfluenza emberre is veszélyes kórokozója, a H5N1 jelzésű vírus nem mutálódott, és nem alakult ki az emberről emberre terjedő válfaja, a következő, világméretű influenzajárványt valószínűleg a madárinfluenza-vírus egyik változata idézi elő, és akár 1,5 milliárd embert sújthat. A WHO szerint a kérdés csak az, hogy mikor tör ki a járvány.

Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezető főorvosa szerint a jelentésben említett új egészségügyi kockázatok megjelenése, a kórokozók gyors terjedése természetesen hazánk lakosságát is veszélyezteti, azonban a fenyegetettség országonként, régiónként különböző. A WHO előrejelzései egyrészt a nemzetközi mobilitás fokozódására alapozódnak, amiben Magyarország sem induló, sem célországként nem vesz olyan intenzíven részt, mint a gazdagabb (induló) illetve szegényebb (cél-)országok, ezért ezek a hatások várhatóan később érnek el bennünket. Így a nemzetközi tapasztalatok gyors átvételével van esély a felkészülésre. Ezt modellezte a SARS-járvány is, melynek során az Ázsiával sokkal intenzívebb kapcsolatban lévő Nagy-Britanniában és Franciaországban volt a legtöbb regisztrált behurcolt megbetegedés. Később jelentek meg Magyarországon az első HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek is, mint a fejlettebb európai országokban.

Az antibiotikum-rezisztencia esetében annak esélye, hogy hazánkban alakul ki gyógyíthatatlan megbetegedéseket okozó baktériumtörzs, kisebb, mint a sokkal több, ellenőrizetlen mennyiségű és minőségű antibiotikumot fogyasztó országokban. A magyar közegészségügyi hatóságok szorosan együttműködnek a nemzetközi egészségügyi szervezetekkel a technológiák, a kórokozók és az egészségügyi/biológiai információk cseréjében - de az e célból felhasználható anyagi és személyi források egyre szűkösebbek. Ezt ellensúlyozza, hogy a 2005-ben megalapított Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ fokozódó aktivitása révén egyre informáltabbak vagyunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?