Új vírusvariáns okozza a sertésvészt Kínában

Peking, 2007. augusztus 20. (MTI/dpa) - A hagyományos kék fülű malackór vírusának új variánsa okozza a mostani sertésvészt Kínában, közölte a kínai állategészségügyi szolgálat igazgatója, Csia Ju-ling hétfőn Pekingben a mezőgazdasági minisztériumban.

A vírusvariáns fertőzőbb és végzetesebb, mint az 1990 óta ismert hagyományos kórokozó. A kocákon és a malacokon kívül a felnőtt kanokat is megtámadja, mondta az igazgató.

Külföldi szakértők már korábban gyanakodtak egy új variánsra, mert a hagyományos változat, amely csaknem világszerte előfordul, önmagában kevésbé végzetes, mint ami a mostani kínai járványban tapasztalható.

A kór már 26 kínai tartományban és körzetben elterjedt a 33 közül. Az állatorvosok és a tenyésztők oltással és kényszervágással küzdenek a járvány ellen. Új oltóanyagot hoztak forgalomba, már tizenkét gyógyszergyárban gyártják, tette hozzá az igazgató.

Kínában több mint 500 millió sertés van, ez a világállománynak körülbelül a fele, tette hozzá a dpa hírügynökség. Más források szerint a kínai sertésállomány akár az egymilliárdot is eléri, mindenesetre a legnagyobb a világon.

Járványügyi szakértők szerint a kínai hatóságok alábecsülik az eset súlyosságát és a baj terjedésének lehetséges hatásait, írta a múlt héten a The New York Times.

A kék fülű malackór (tudományos nevén a sertés szaporodási és légzőszervi tünetegyüttes) disznóhúshiányt okoz, és az évtized legerősebb inflációját gerjeszti Kínában.

Amerikai és európai kutatóintézetek sérelmezik, hogy Kína semmilyen független nemzetközi intézetnek nem küldött mintát a vírusból. A kínai kormány állítja: igenis jelentette a fertőzést a nemzetközi egészségügyi intézményeknek, és ellenőrzés alatt tartja a járványt, az azonban a partmenti és a déli tartományokból már terjed nyugat felé, írta az újság.

A kínai kormány hivatalos közlése szerint 165 ezer disznó kapta el a vírust ebben az évben. Ugyancsak hivatalos kínai adatok szerint tavaly 2 millió sertés betegedett meg kék fülű malackórban, és 400 ezer hullott el emiatt. Külföldön kétkedésre ad okot, hogy becslések szerint Kínában évente átlagosan 25 millió sertés hull el különféle betegségek következtében, és tavaly is már 85 százalékkal drágult a disznóhús az országban, annak ellenére, hogy egyes állattenyésztők pánikszerűen igyekeznek vágni és eladni, de a megbízható kínálat, együtt az állatállománnyal, gyorsan apad.

A kormány és a kínai sajtó figyelmeztető riportokban hívja fel a figyelmet, hogy illegális vágóhidakra fertőzött húsok is kerülhetnek, ezért is a biztonságosnak minősített sertéshús rohamosan drágul. A hatóságok igyekeznek büntetni a fertőzött állatok eladóit. Olyan tenyésztők is akadnak, akik vizet injekcióznak a sertésekbe, hogy növeljék a betegség miatt hamar lesoványodó állatok "élősúlyát", írta az amerikai lap.

Hasonló vírust fedeztek már fel Vietnámban és Mianmarban is, egészségügyi szakértők próbálják kideríteni, hogy Kínából érkezett-e a fertőzés. Egyes szakértők úgy vélik, hogy Kína, a világ negyedik számú élősertés- és sertéshúsexportőre, máris exportálja a kórt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!