Új remény fertőző betegeknek

Új infektológiai központot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen - tájékoztatta az SZTE közkapocslati igazgatósága az MTI-t.

Mi az infektológia?

Új, negyvenágyas, felnőtt és gyermek pácienseket egyaránt fogadó infektológiai központot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). (Az infekció magyarul fertőzést jelent, a fertőző betegségekkel foglalkozó szakterületet nevezzük infektológiának.)

Infektológiai központot alakítanak ki a Szegeden, Infektológia fertőzések Szegedi Tudományegyetem
Infektológiai központot alakítanak ki a Szegeden

Szegeden egymástól távoli épületekben, külön működik a gyermekek és a felnőttek infektológiai ellátása. Most azonban egy fertőző betegekkel foglalkozó , egyetemi tanszékként is működő, a járványügyi intézményekkel együttműködő központ létrehozását tervezik Szegeden.

Gyakorlati oktatás is folyik majd

A központot a déli klinikakertben, az egykori nővérszálló épületének rekonstrukciójával, vagy szükség esetén annak helyén alakítják ki. A fejlesztés - a remények szerint - 2019 végére készülhet el - idézték a közleményben Fendler Juditot, az SZTE kancellárját.

A fertőző betegségeket okozó mikroorganizmusok ismeretével, az ilyen betegségek diagnosztizálásával és gyógyításával, illetve megelőzésével foglalkozó, a járványügyhöz kapcsolódó infrastrukturális beruházás része a szegedi egészségügyi képzések fejlesztését célzó projektnek. Az SZTE negyvenágyasra tervezett infektológiai központjában ugyanis a fertőző betegek ellátása mellett gyakorlati oktatás is folyik majd új, önálló egyetemi tanszéken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!