Távirati stílusban

Elítéli Izraelt az Amnesty

A megszállt területek palesztin polgári lakosságának puszta életét sodorják veszélybe az izraeli korlátozó intézkedések, amelyek miatt gyakran beteg gyerekek halnak meg az ellenőrzőpontoknál - áll az Amnesty International Izraelt súlyosan elítélő, hétfőn kiadott jelentésében. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete a palesztin területek elfoglalásához vezető 1967-es háború 40. évfordulójának előestéjén közzé tett 52 oldalas elemzése a ciszjordániai helyzetre összpontosít. Megállapítják: a viszonylag kicsi, 5600 négyzetkilométeres területet mintegy 550 izraeli ellenőrzőpont és útzár, emellett 700 kilométernyi fal és kerítés szabdalja fel, komoly zavarokat okozva a lakosságnak. Az AI felszólítja az izraeli hatóságokat a kollektív büntetéssel felérő korlátozások és útzárak feloldására, a fal építésének beszüntetésére, valamint a telepek bővítésének leállítására. (MTI)

Castro megjelent a kubai tévében

A tavaly augusztus óta betegeskedő kubai vezető, aki előzőleg súlyos hasi műtéten esett át, szombaton fogadta a Havannában a vietnami pártfőtitkárt. Két órán át tárgyaltak. Képünkön Fidel Castro és Nong Duc Manh. (AP)

Tárgyalnak a bolgár ápolónőkről Líbiában

Líbia vasárnap megerősítette, hogy tárgyalások folynak a perbe fogott bolgár ápolónők helyzetének rendezéséről, de hangsúlyozta, hogy egy ilyen megállapodás nem előzheti meg a líbiai igazságszolgáltatás "végső döntését". A közlemény válasz George W. Bush elnök pénteki nyilatkozatára, amelyben a vádlottak szabadon bocsátását követelte. Az öt bolgár ápolónőt - egy palesztin orvossal együtt - tavaly decemberben halálra ítélték Líbiában, azzal a váddal, hogy 1999-ben Bengázi kórházában négyszáznál több gyermeket szándékosan megfertőztek AIDS-vírussal. (AFP)

Ahmadinezsad már visszaszámol

Mahmud Ahmadinezsad iráni elnök külföldi vendégek előtt tartott beszédében kifejtette: az Izrael és a libanoni Hezbollah közötti tavaly nyári háború megtörte a megszálló hatalom (Izrael) uralmát, és ezzel megkezdődött a "visszaszámlálás" a cionista rezsim elpusztítása előtt. (MTI)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?