Támad az influenza

A karácsonyi ünnepek, a szabadságok ellenére is mind többen fordulnak magas lázzal, orrfolyással, köhögéssel orvoshoz. Egyetlen hét alatt ezerrel, s mintegy 11 százalékkal nőtt az influenzaszerű tünetekkel a háziorvosoknál jelentkezők száma.

Járvány még nincs, de mind többen fordulnak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. A szakemberek két hét múlva számítanak a tömeges megbetegedésekre.

A karácsonyi ünnepek, a szabadságok ellenére is mind többen fordulnak magas lázzal, orrfolyással, köhögéssel orvoshoz. Egyetlen hét alatt ezerrel, s mintegy 11 százalékkal nőtt az influenzaszerű tünetekkel a háziorvosoknál jelentkezők száma. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal főosztályvezető-helyettese, Szolnoki István közölte: november vége óta megfigyelhető a folyamatos emelkedés a betegek számában, ám még nincs járvány. A fertőzöttek aránya két hét múlva érheti el azt a mértéket, amikor már járványról lehet beszélni. A figyelőszolgálattól kapott minták alapján az influenza A és B vírusát is kimutatták a betegek váladékaiból. Tíz megyében az átlagosnál több a megbetegedés, míg Budapesten és Jász-Nagykun-Szolnok megyében stagnált az esetek száma. A betegek több mint harmada fiatal felnőtt, további harmaduk pedig gyerek. A szakemberek szerint a hirtelen magas lázzal, végtagfájdalommal jelentkező betegség vírusa rendkívül jól terjed az alacsony páratartalmú helyiségekben, illetve a száraz hideg levegőn. Aki megelőzné a kórt, kerülje a zsúfolt bevásárlóközpontokat, közösségi rendezvényeket. A megelőzés fontos része, hogy az utcai séta, a tömegközlekedés után mossunk szappannal kezet, arcot.

Aki mégis találkozik a vírussal, annál az influenza tünetei egy-három napos lappangás után jelentkeznek, ám az enyhe betegség is könnyen válhat súlyossá. Ezért nagyon fontos az ágynyugalom, a könnyű táplálkozás, a sok folyadék fogyasztása.

A járványügyi szakemberek szerint még most sem késő védőoltást kérni a háziorvostól. Az állam az idén is másfél millió adag vakcinát oszt szét a kórtól különösen veszélyeztetettek számára, így az idősek, a gyerekek, a krónikus betegségben szenvedők juthatnak a térítésmentes oltóanyaghoz a háziorvosi rendelőkben. A patikákban ötféle védőoltás kapható, a recept ellenében kiváltható szer árához 50 százalékos társadalombiztosítási támogatás jár.

(2007.12.31. 11:15)

Danó Anna - Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?