Szlávik szerint ezért nem dőlhetünk még hátra

A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa a közmédiának nyilatkozott.

Gyakoribbak a mellékhatások, ha különböző vakcinákkal oltanak - részletek .

Kedvező, hogy sok 16-18 éves fiatal is hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen, hiszen ezzel ők is részei lesznek az "össznépi védettségnek" - mondta Szlávik János szombaton, majd hozzátette: a "nyájimmunitást" könnyebb elérni, ha több ember veszi fel az oltást. Arra kérte a fiatalokat, hogy még többen regisztráljanak, hiszen ezzel nem csupán saját magukat védik, hanem nagyobb veszélynek kitett rokonaikat is. Kijelentette, hogy Magyarország igen jól áll az átoltottság szempontjából, de a 4,5 millió immunizált ember még nem elég ahhoz, hogy "nyugodtan hátradőljünk". A szakember szerint az átoltottság befolyással van a járványra, látható, hogy a harmadik hullámnak lassan vége lesz - ugyanakkor addig nem lehetünk biztosak abban, hogy nem romlik a helyzet, amíg 5-6 millió ember meg nem kapja a vakcinát .

4,5 millió immunizált ember kevés ahhoz, hogy megnyugodjunk.
4,5 millió immunizált ember kevés ahhoz, hogy megnyugodjunk. Fotó: Getty Images

Sok preferált vakcina fog érkezni a jövőben

Szlávik János arról is beszélt, hogy sok nyári esemény csak védettségi igazolvánnyal látogatható. Mint megjegyezte, sokan ezért oltatják be magukat, a teljes védettséghez azonban két adag vakcina kell, sőt az a második dózis beadása után két héttel alakul ki. Ezért arra biztatta az embereket, hogy a második oltást is vegyék fel. Az infektológus jó hírnek nevezte, hogy már szinte valamennyi típusú vakcinából sok érkezett, és sok fog érkezni a "preferált vakcinákból" is. Jelezte, hogy egyesek jobbnak tartanak bizonyos gyártmányúakat a többinél, pedig mindegyik megvéd a súlyos fertőzéstől. Jelenleg hat vakcinatípus közül lehet választani, orosz azonban hamarosan már nem fog érkezni - emelte ki.

A nagyobb átoltottság véd meg a mutációktól is

Az infektológus kitért arra, hogy az indiai vírusmutáció Európában elsősorban Angliában jelent meg, az oltottak körében azonban nem okozott komolyabb megbetegedést. Félő, hogy más országokba is eljut, de csak akkor tud még tovább szaporodni, ha sok ember nincs immunizálva - mutatott rá a szakember, aki leszögezte: a dél-afrikai és a brazil mutáció továbbra is aggodalomra ad okot, egyértelmű, hogy a nagyobb átoltottság véd meg ezektől is.

A sziget, ahol minden felnőttet beoltottak COVID-19 ellen - olvassa el a témában írt korábbi cikkünket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban hazánk nyugati felén kísérhetik élénk, Sopron környékén erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 20 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!