Szex-turizmus: a nők sem maradnak le a férfiak mögött

Kenya lett a szex-turisták egyik kedvenc célpontja. Bár pontos adatok értelemszerűen nincsenek, becslések szerint az egyedülálló, középkorú fehér nők ötöde a fiatal és szolgálatkész fiúk miatt utazik az afrikai országba.

Az 56 éves Betham és 64 éves barátnője, Allie ugyanabban az utcában él Dél-Angliában. Most utaztak először Kenyába, amely szavaik szerint "tele van fiatal fiúkkal, akik imádják az öreglányokat". A két idősödő hölgy egy egész hónapot szándékozik Kenyában tölteni.

A kenyai turisztikai hivatalnál is tisztában vannak azzal, hogy a gazdag és fejlett országokból egyre több középkorú nő kimondottan a szex miatt keresi fel az országot. Bár nem örülnek ennek, tenni nem sokat tudnak ellene.

Aggodalomra pedig jócskán lenne oka nem csupán a kenyai, hanem a külföldi hatóságoknak is. Kenyában a lakosság 6,9 százaléka AIDS-es, vagy HIV-fertőzött, a szex-turisták pedig nem szeretnek óvszert használni. Julia Davidson, a Nottinghami Egyetem munkatársa kutatása során több olyan nővel is találkozott, akik túlságosan kiábrándítónak, "üzletiesnek" találják az óvszert, ezért nem is kérik a partnerüket, hogy használja.

"Mind a ketten megkapjuk, amit akarunk"

Betham és Allie egyelőre nem csalódott. Utóbbi egy 193 centi magas, kisportolt, 23 éves maszáj fiatalember vállán nyugtatja ősz fejét a strandon. A fiú orrán vadonatúj napszemüveg, amelyet a "barátnőjétől" kapott ajándékba.

"Mind a ketten megkapjuk, amit akarunk - mi ebben a rossz?" - teszi fel a kérdést Allie kicsit később, már a bárban, miközben az itt csak "gyógyszernek" becézett, mézből, friss citromból és vodkából készített koktélját szopogatja.

Bethan is koktéllal kúrálja magát, miközben le sem veszi a szemét partneréről; a húszéves fiatalember a közelben biliárdozik, lábán szemlátomást új edzőcipő. Felnéz, rámosolyog Bethanra, mellé lép, megcsókolja, majd kér tőle még néhány érmét, hogy folytatni tudja a játékot.

Jake Grieves-Cook, a kenyai turisztikai hivatal elnöke szerint a szervezet és jó néhány szállodatulajdonos is igyekszik elriasztani a szex-turistákat. Több szállodában például nem hajlandóak kétágyasra átcserélni nyaralás közben az egyágyas szobákat, de annál többet nem tehetnek, mint hogy megkeserítik a vendége életét.

Az idősödő fehér nők egyébként nem az első szex-turisták Kenyában; a pedofilok már korábban az afrikai ország tengerpartjára szoktak.

A kenyai kormány és az ENSZ gyermekszervezete, az UNICEF közös tavalyi jelentése szerint a négy tengerparti megyében élő 12-18 éves lányok egyharmada (15 ezer gyerek) él alkalmi prostitúcióból, s legalább háromezerre tehető azoknak a fiúknak és lányoknak a száma, akik "teljes munkaidőben" ezzel foglalkoznak.

"Száznál több fehér nővel feküdtem le"

"A szex-turisták egyik típusa vonzza a másikat. Idős fehér férfiak mindig jártak ide a fiatal lányok és fiúk miatt, akiket a nyomor prostitúcióra kényszerít. De ezek az öregedő nők soha nem kezdenek kiskorúval" - mondja az egyik mombasai tengerparti bár vezetője.

Joseph az egyike azoknak a fiatalembereknek, akik készek kiszolgálni a hölgyek igényeit. A 22 éves, vakítóan fehér fogú, kisportolt fiatalember a saját bevallása szerint már száznál több fehér nővel feküdt le, akik közül szinte mind legalább harminc évvel idősebb nála.

"Ha bemegyek egy bárba, bár eleve őket keresem. Velük úgy élhetek, ahogy a gazdag fehérek: a legjobb szállodákban alszom, a legjobb ételeket eszem. Csupa szórakozás az életem" - vallja be.

"Természetesen szerelemről szó sincs; nem férjet fogni jöttem. Ez pusztán üzlet: amíg velem van, mindent én fizetek, és cserében megkapom, amit akarok" - teszi hozzá Bethan.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!