Rendőrség vizsgálja, miért halt meg egy terhes asszony

A közelmúltban elkészült az igazságügyi orvos szakértő véleménye, amiből kiderült, hogy az asszony halálát - ismeretlen eredetű - vérmérgezés okozta. A szakértő szerint az asszony akkor is menthetetlen lett volna, ha kórházban éri ez a betegség, vagyis halálában nem játszott szerepet az, hogy a házhoz hívott orvos csak órákkal később érkezett meg. A szakértő azt is megállapította, hogy az elhunyt asszonynak volt egy olyan rejtett, születési rendellenessége, ami ugyancsak szerepet játszott a tragédiában. Mindamellett az orvos és asszisztense így is mulasztást követett el, ezért gyanúsítják őket gondatlan veszélyeztetéssel.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsít egy pécsi orvost és az asszisztensét.

A nyomozást elindító eset az év elején történt, ám a vizsgálat most jutott olyan szakaszba, hogy a rendőrség már nyilatkozhat az ügyben. Fellegi Norbert, a főkapitányság osztályvezetője elmondta: egy 26 éves pécsi asszonyt januárban vírusfertőzéssel kezeltek. Úgy tűnt, hogy az asszony - aki akkor hat hónapos terhes volt - meggyógyult a betegségből. Pár nappal később azonban belázasodott, s ezért a férje telefonon hívta a háziorvost. A telefont az asszisztens vette fel, s ellátta tanácsokkal a házaspárt, de az orvost nem tájékoztatta a hívásról. A beteg állapota tovább romlott, s a férj újra hívta a rendelőt. Akkor már az orvossal beszélt, ám ő sem ment ki a beteghez, csak tanácsokat adott. Ezt követően az asszony elájult, és a férj újból hívta az orvost, s riasztotta a mentőket is. Mire az orvos és a mentők odaértek, az asszony a klinikai halál állapotába került, s már nem tudtak rajta segíteni. A magzat még élt ugyan, ám néhány perccel később ő is életét vesztette.

A közelmúltban elkészült az igazságügyi orvos szakértő véleménye, amiből kiderült, hogy az asszony halálát - ismeretlen eredetű - vérmérgezés okozta. A szakértő szerint az asszony akkor is menthetetlen lett volna, ha kórházban éri ez a betegség, vagyis halálában nem játszott szerepet az, hogy a házhoz hívott orvos csak órákkal később érkezett meg. A szakértő azt is megállapította, hogy az elhunyt asszonynak volt egy olyan rejtett, születési rendellenessége, ami ugyancsak szerepet játszott a tragédiában. Mindamellett az orvos és asszisztense így is mulasztást követett el, ezért gyanúsítják őket gondatlan veszélyeztetéssel.

Fellegi Norbert hozzátette: a következő hetekben a rendőrség újabb személyeket is meggyanúsít az ügyben, ám hogy kik és milyen hibát követtek el az asszony ellátásában, arra a kérdésre - a nyomozás érdekében - nem adott választ.

(2007.05.30. 09:26)

Ungár Tamás - Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?