Pikkelysömörrel is tünetmentesen

Kellemetlen, megbélyegző, s legalább annyi embert érint, mint a cukorbetegség. Psoriasis, vagyis pikkelysömör, a ma még gyógyíthatatlan bőrbetegség, amely pedig megfelelő kezeléssel tünetmentes lehetne.

Szégyenérzet, munkahelyek elvesztése, kirekesztettség, kellemetlen tünetek. Bár ugyanannyian vannak, mint a cukorbetegek, és betegségük szintén nem gyógyítható, mégsem kapnak kellő figyelmet és segítséget a pikkelysömörben szenvedők. Pedig ma már ők is élhetnének teljes életet, van ugyanis néhány olyan korszerű eljárás, amely hatékonyan segít a betegség tüneteinek enyhítésében. Dr. Kárpáti Sarolta, a Semmelweis Egyetem bőrklinikájának igazgatója, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke szerint a betegségről végre nyilvánosan is beszélni kell. Magyarországon például idén másodszor rendeztek pikkelysömör világnapot, hogy eloszlassák a tévhiteket. Ehhez pedig elegendő egy nemzetközi felmérés adatait idézni, amely szerint az emberek mintegy fele nem csókolná meg vagy ölelné át pikkelysömörben szenvedő embertársát, és nem úszna vagy étkezne vele együtt. Sokan úgy vélték - helytelenül -, hogy a pikkelysömör oka a nem megfelelő személyes higiénia.

- A laikus közvélemény nehezen fogadja el, hogy nem fertőző kórról van szó. A hámlást a bőr sejtjeinek kórosan gyors osztódása és cserélődése okozza, aminek oka máig nem ismert. Megjelenésében a veleszületett hajlam mellett más kiváltó tényezők is lehetnek, melyek folyamatosan változhatnak a különböző életszakaszokban. A visszaesések nehezen kiszámíthatóak - mondja már dr. Berecz Margit, a Magyar Psoriasis Alapítvány vezetője.

A becslések szerint a világon ma mintegy 125 millióan, Magyarországon 140-200 ezren szenvednek pikkelysömörben, ami fiatalokat és időseket egyaránt érint. Genetikai alapon jön létre, öröklődik, s még ha közvetlen rokonaink között a betegség tudtunkkal nem fordul is elő, a korábbi generációkban minden bizonnyal volt érintett személy. Minél gyakoribb a családban, annál korábban jelentkezik, de az öröklődés miatt még nem biztos, hogy mindenkinél előjön. Közvetlen kiváltó oka az immunrendszer aktiválódása, s ezt a szervezeten kívüli vagy belüli tényezők váltják ki. Belső okok: lázas betegség, fertőzés, gyulladás a szervezetben, gyógyszerek (pl. bétablokkolók). Külső okok a nyomás és dörzsölés, hajlati és fejbőrgombásodás, bőrre kerülő vegyszerek, ekcéma, ritkán a napfény.

A pikkelysömör a bőrt és a körmöket érintő betegség, amely nagyon ritkán a nyálkahártyát, valamint az ízületeket is megtámadhatja. A betegek bőrén hosszú ideig megmaradó, kissé kiemelkedő, körülírt vörös foltok jelennek meg, amelyek szürkés- vagy ezüstfehér pikkelyekben hámlanak. A betegség az életminőséget a daganatos vagy a szívbetegekhez hasonló mértékben rontja. Ráadásul még mindig sok a későn, már csak igen elhanyagolt állapotban orvoshoz kerülő beteg. Az érintettek mintegy tíz százalékánál a kór súlyos deformáló ízületi gyulladáshoz, mozgáskorlátozottsághoz is vezethet.

Ma a kezelések célja a tünetmentesség, gyógyítani ugyanis nem lehet. Ez mindig a pillanatnyi állapottól függően választott szerrel zajlik: enyhébb esetben helyi, kenőcsös, súlyosabb esetben tablettás kezeléssel. Gyakran lehet elsőként választandó módszer a fényterápia. Az ízületi tüneteknél hozhat enyhülést a gyógyfürdő.

Dr. Holló Péter bőrgyógyász, egyetemi adjunktus szerint viszont a betegség legkorszerűbb terápiái reményt adhatnak még a legsúlyosabb esetekben is az élhetőbb élethez. Az úgynevezett biológiai válaszmódosító szerek lehetőségei mindössze 2-3 éve érhetők el. Legfontosabb célpontjai a pikkelysömörben a gyulladás kialakulásában kulcsfontosságú molekulák, amelyek gátlása révén új lehetőség nyílt a súlyos pikkelysömörös betegek kezelésében. A beteg maga adhatja be injekció formájában, vagy 6-8 hetente infúzóként kapja meg, hatásuk ideális esetben már néhány nap múlva észlelhető, 1-2 hét alatt a betegek bőre tünetmentessé válik, ízületi panaszaik is megszűnnek.

A minél hatékonyabb kezelés már csak azért is különösen fontos, mert a betegek sokszor magukba fordulnak, depresszióba esnek, mert vagy nem ismerik a legújabb kezelési lehetőségeket, vagy nem tudják igénybe venni azokat. A felvilágosítás itt éppen ezért kulcskérdés. A Magyar Psoriasisos Betegek Egyesülete 15 éve, a Magyar Psoriasis Alapítvány 8 éve alakult meg Budapesten, ahol bőrgyógyászati rendelés, tanácsadás is működik, kifejezetten pikkelysömörös betegek számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Délelőtt még a középső és délkeleti országrészben is előfordulhat kisebb eső, zápor, majd egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!