Németországban is növekszik a HIV-fertőzöttek száma

Berlin, 2007. november 27. (MTI) - Minden felvilágosító erőfeszítés ellenére Németországban is erőteljesen növekedett az immunhiányos tünetegyüttest (AIDS) okozó HIV-vírussal fertőzöttek száma.

A tekintélyes Robert Koch Intézet kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint 2007-ben kereken háromezer személy fertőződött meg a HIV-vírussal, azaz 5 százalékkal többen, mint az elmúlt évben, így a Németországban élő fertőzöttek összlétszáma 59 ezerre emelkedett. Közülük mintegy 9500-an betegek. Az intézet az év végéig mintegy 650 halálesettel számol.

A beszámoló a december 1-jei AIDS elleni világnap előestéjén látott napvilágot. Ulla Schmidt német egészségügyi miniszter sajtónyilatkozatában aggodalmának adott hangot és hangoztatta, hogy a felvilágosítás, illetve a megelőzés érdekében még több erőfeszítésre van szükség. Utalt arra, hogy - noha a fertőzöttek, illetve a megbetegedettek életkilátásai a a legújabb kezelési módszereknek, illetve gyógyszereknek köszönhetően sokat javultak, az AIDS változatlanul halálos betegségnek számít. A német kormány ebben az évben kereken hárommillió euróva 12,2 millió euróra növelte az AIDS-prevencióra fordítandó pénzügyi eszközök nagyságát.

A beszámoló rámutatott, hogy a HIV-fertőzöttek 80 százaléka - mintegy 34 ezer ember - a homoszexuális férfiak közül kerül ki. Szakértők szerint ennek egyik fő oka az, hogy az alkalmazott terápia részleges sikerei a lehetséges kockázatok felismerésének csökkenéséhez vezettek. A hatóságok ebből kiindulva a jövőben nagyobb erőfeszítéseket kívánnak fordítani a homoszexuálisok körében indítandó felvilágosító kampányra.

A HIV-fertőzöttek számának növekedése ellenére nemzetközi összehasonlításban Németország még mindig viszonylag jó helyezéssel rendelkezik.

(MTI-Panoráma-Pietsch Lajos, Berlin)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?