Nem javul az európai AIDS-helyzet

Brüsszel, 2007. november 26. (MTI) - A globálisan javuló mutatók ellenére az európai HIV-fertőzöttek, illetve AIDS-szel élők száma az utóbbi hat évben csaknem megkétszereződött - derül ki egy Brüsszelben hétfőn kezdődött AIDS-konferencia háttéranyagaiból.

A "HIV Európában 2007: Közös erővel az optimális szűrésért és a korábbi kezelésért" című kétnapos konferencia érdek- és jogvédő szervezetek, orvosok, közegészségügyi szakemberek és politikaformálók - összesen mintegy háromszáz fő - részvételével zajlik.

A globális adatok főként az indiai és a dél-szaharai mutatók javulása miatt lettek kedvezőbbek. Eközben Európában és Közép-Ázsiában mintegy 2,4 millióan élnek HIV-fertőzéssel, és ezen belül körülbelül 760 ezer az Európai Unió polgárainak a száma. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO európai régiójának 53 országában 2006-ban több mint 87 ezer új esetet diagnosztizáltak. 1996 óta a Nyugat-Európában évente regisztrált új fertőzöttek száma megkétszereződött, az európai HIV-fertőzött felnőttek és gyermekek összlétszáma pedig az utóbbi hat év során csaknem kétszeresére emelkedett.

Ezeknek az embereknek több mint a fele nem tud a fertőzéséről. A régión belül óriási eltérések tapasztalhatók a diagnosztizált és betegségükről tudó betegek arányában, és országtól függően a fertőzéssel élők körében akár a 70 százalékot is elérheti azoknak az aránya, akik nem tudják, hogy HIV-pozitívak. A diagnosztizált betegekkel összehasonlítva a fertőzésükről nem tudók körében három és félszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy továbbterjesztik a HIV-fertőzést.

A brüsszeli találkozó célja, hogy a résztvevők megosszák és összegezzék tapasztalataikat, koordinált akciótervre vonatkozó javaslatot terjesszenek elő, valamint továbbfejlesszék azokat az útmutatásokat, amelyek a betegség kimenetelének javítását és a HIV-vel kapcsolatos elhalálozások számának - illetve a HIV európai előfordulási arányának - csökkentését célozzák.

Noha az antiretroviális terápia (ART) bevezetése az egykor elkerülhetetlenül végzetes betegséget krónikus állapottá változtatva jelentősen átformálta a HIV-kezelést, a szűrés terén tapasztalt eltérések miatt sokan nem élvezhetik az életet meghosszabbító ART-kezelés előnyeit, és a terápia a betegség továbbterjedése terén is csak korlátozott hatást fejt ki. A konferencia szervezői hangsúlyozzák, hogy a HIV-fertőzöttségükről nem tudók elérése érdekében sürgősen szükség van a HIV-szűrés kiterjesztését segítő új megközelítésekre.

"Tudjuk, hogy az elmúlt tíz évben Európában több mint 300 ezer ember halt meg a túl későn végzett szűrés miatt" - mondta Jens Lundgren, a Koppenhágai Egyetem egészségtudományi tanszékének professzora, a konferencia társelnöke. "A szűrést szabályozó egységes iránymutatások számos halálesetet megelőzhettek volna. Ideje, hogy európai szinten is megosszuk a legjobb gyakorlatokat. Nem lenne szabad megengednünk, hogy egy beteg túlélési esélyét a földrajzi elhelyezkedés határozza meg" - szögezte le.

A késői diagnózis igen jelentős probléma Európában, és a helyzet egyre súlyosbodik. Egy, a tervek szerint 2008-ban megjelenő páneurópai tanulmány első fontos megállapítása, hogy a HIV-vel diagnosztizáltak 30 százalékánál a fertőzést olyan stádiumban állapítják meg, amikor már meg kellett volna kezdeniük a kezelést.

A fertőzés Nyugat-Európában főleg szexuális úton terjed. Az újonnan diagnosztizált esetek többsége heteroszexuális úton történt fertőzésre vezethető vissza - melyen belül a betegeknek több mint fele Európán kívül fertőződött -, és csaknem 40 százalék a más férfiakkal szexuális kapcsolatot fenntartó férfiak aránya. Kelet-Európában viszont az újonnan diagnosztizált esetek kétharmadát az intravénás kábítószerélvezők körében megállapított fertőzések teszik ki.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?