Mégsem halálos az üdítő? (2)

Abszurd haláleset híre terjed a neten - A forrás egy nem létező folyóirat.

Nagyon érti a dolgát az a "hírszerkesztő" hacker, aki a következő információt tette fel a világhálóra. "Egy abszurd halálesetet írnak le egy orvosi tájékoztató szakfolyóiratban (a Caducée című közegészségügyi közlönyben). Az áldozat vasárnap hajókirándulásra indult a barátaival és betett néhány dobozos üdítőt a hajó hűtőszekrényébe. Másnap, hétfőn kórházba kellett vinni és szerdán meghalt. A boncolás szerint a halál oka heveny leptospirosis volt.

A konzervdobozokon patkányvizelet szennyezést és Leptospira kórokozót találtak a vizsgálat során. Az áldozat ivás előtt valószínűleg nem tisztította meg a doboz felső részét, és így jutottak a szervezetébe a halálos kórokozók.

A dobozos üdítőket és egyéb konzerveket gyakran olyan raktárakban tárolják, ahol elszaporodtak a rágcsálók, és általában mindenfajta tisztítás nélkül érkeznek az élelmiszerboltok polcaira."

Lapunk azt akarta megtudni dr. Lakos Andrástól , hogy valóban ilyen komoly problémát okoz-e az említett fertőzés. Az infektológus szakorvos a hír minden sorát cáfolta.

Nem létezik ilyen újság, a fertőzés nem szájon, hanem kötőhártyán keresztül terjed, három nap alatt nem lehet az egyébként létező betegségbe belehalni és a dobozról nem mutatható ki ilyen módon a fertőzés. Az ÁNTSZ szakembere egyébként elmondta, hogy különösen a külső területeken lévő nagy áruházak raktáraiban előfordulhatnak rágcsálók, és valóban beszennyezhetik a dobozokat. Ha azonban ezt észlelik, azonnal irtják őket. Egyébként pedig a poharat is ki szoktuk mosni, mielőtt iszunk belőle, tehát az üdítős-, sörös- dobozt is le kellene tisztítani, mielőtt elfogyasztjuk a szomjoltó nedűt.

2007-05-30 07:47

Forrás: Népszava

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?