Mégsem halálos az üditő?

Az infektológus szakorvos a hír minden sorát cáfolta. Nem létezik ilyen újság, a fertőzés nem szájon, hanem kötőhártyán keresztül terjed, három nap alatt nem lehet az egyébként létező betegségbe belehalni és a dobozról nem mutatható ki ilyen módon a fertőzés.

Nagyon érti a dolgát az a "hírszerkesztő" hekker, aki a következő információt tette fel a világhálóra. "Egy abszurd halálesetet írnak le egy orvosi tájékoztató szakfolyóiratban (a Caducée c. közegészségügyi közlönyben). Az áldozat vasárnap hajókirándulásra indult a barátaival és betett néhány dobozos üdítőt a hajó hűtőszekrényébe. Másnap, hétfőn kórházba kellett vinni és szerdán meghalt.

A boncolás szerint a halál oka heveny leptospirosis volt. A konzervdobozokon patkányvizelet szennyezést és Leptospira kórokozót találtak a vizsgálat során. Az áldozat ivás előtt valószínűleg nem tisztította meg a doboz felső részét, és így jutottak a szervezetébe a halálos kórokozók. A dobozos üdítőket és egyéb konzerveket gyakran olyan raktárakban tárolják, ahol elszaporodtak a rágcsálók, és általában mindenfajta tisztítás nélkül érkeznek az élelmiszerboltok polcaira."

Lapunk azt akarta megtudni dr. Lakos Andrástól, hogy valóban ilyen komoly problémát okoz-e az említett fertőzés. Az infektológus szakorvos a hír minden sorát cáfolta. Nem létezik ilyen újság, a fertőzés nem szájon, hanem kötőhártyán keresztül terjed, három nap alatt nem lehet az egyébként létező betegségbe belehalni és a dobozról nem mutatható ki ilyen módon a fertőzés.

Az ÁNTSZ szakembere egyébként elmondta, hogy különösen a külső területeken lévő nagy áruházak raktáraiban előfordulhatnak rágcsálók, és valóban beszennyezhetik a dobozokat. Ha azonban ezt észlelik, azonnal írtják őket. Egyébként pedig a poharat is kiszoktuk mosni, mielőtt iszunk belőle, tehát az üdítős, sörös dobozt is le kellene tisztítani, mielőtt elfogyasztjuk a szomjoltó nedűt.

(2007.05.30. 09:05)

Népszava Online - Népszava

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de kisebb-nagyobb felhőtömbök besodródhatnak az északkeleti harmad fölé. Csapadék nem valószínű. A délnyugati országrész kivételével ismét többfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet késő este 7 és 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!