Mégis lesz ingyenes HIV-szűrés a fesztiválon

Budapest, 2007. augusztus 6. (MTI) - Mégis lesz ingyenes HIV-szűrés a Szigeten, az egészségügyi minisztérium biztosítja a vizsgálatokhoz szükséges kétmillió forintot - mondta Újhelyi Eszter, a Nemzeti AIDS Bizottság titkára, a szűréseket végző kórház orvosa hétfőn az MTI-nek. Az MDF üdvözli, hogy a tárca "némi hezitálás után" támogatja a szűrést.

A fesztiválon az egyik legmodernebb tesztet használják majd, ami az esetleges megfertőződéstől számítva hat héten belül kimutatja a vírust. Összesen hétszáz, Franciaországból származó teszttel készülnek a budapesti fesztiválra - mondta Újhelyi Eszter.

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan naponta száz fiatalt vizsgálnak majd meg délután három és nyolc között a Civil Faluban - tette hozzá.

A kórház 1.200 óvszert és hétszáz szexlexikont is szétoszt majd a fesztiválon - mondta Újhelyi Eszter.

Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője az MTI-nek elmondta: pártja üdvözli, hogy a tárca "némi hezitálás után" mégis támogatja a szűrést. A politikus néhány héttel ezelőtt nyílt levélben szólította fel az egészségügyi minisztériumot, hogy támogassa a vizsgálatot.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: a Magyar Demokrata Fórum szeretné elérni, hogy a jövőben több pénz jusson a felvilágosításra. Nemcsak a HIV/AIDS prevencióra adna több pénzt a párt, hanem a szenvedélybetegségek elleni küzdelemre is. Pettkó András hozzátette: a költségvetés őszi vitájakor egy külön csomagot tervez benyújtani a kérdésben. Az MDF akár egy ötpárti egyeztetésre is nyitott lenne a prevenció elősegítése érdekében.

2000 óta minden évben végeznek ingyenes szűrést a Szigeten. A vizsgálat mellett tanácsadást és felvilágosítást is tartanak. A sátorban HIV-pozitívokkal is beszélgethetnek az érdeklődők.

Újhelyi Eszter szerint a fesztiválon zajlónál hatékonyabb felvilágosítás nem létezik, hiszen a prevenció szempontjából legfontosabb fiatal korosztályt tudják elérni.

Miközben az elmúlt évben a statisztikák szerint éves összehasonlításban minden eddiginél több HIV-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, az MTI-nek korábban nyilatkozó szakértők szerint egyre kevesebb figyelem és pénz jut felvilágosításra, pedig a minél korábbi prevenció lenne az egyik legfontosabb eszköz a halálos kór terjedésének megakadályozására.

Magyarországon 1985-2006 között mintegy 1.400 HIV-fertőzöttet regisztráltak. Ezzel az országban - Szlovákiához és Csehországhoz hasonlóan - még mindig viszonylag alacsony a fertőzöttek száma.

Bár egyre több heteroszexuális, főként fiatal nő betegszik meg, továbbra is a homoszexuálisok körében a legelterjedtebb a HIV-fertőzés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?