Megdőlt az AIDS-legenda

Megdőlni látszik az a hiedelem, amely szerint a nyugati világban egy meglehetősen szabad szexuális életet élő, homoszexuális légiutas-kísérő férfi terjesztette volna el az AIDS-et okozó HIV-vírust. Egy friss kutatás szerint ugyanis a kórokozó már majdnem két évtizeddel korábban, a '60-as években jelen volt az Egyesült Államokban.

A nyugati járványügyi szakértők először 1981-ben ismerték fel a kórt, homoszexuális New York-i és kaliforniai férfiaknál. Később megpróbálták felkutatni ezeknek az embereknek a kapcsolati szálait, és kiderült, hogy közvetlenül vagy közvetve, de szinte mindannyian kötődtek egy kanadai légiutas-kísérőhöz. Innentől kezdve az 1984-ben elhunyt férfit tartották a járvány elindítójának.

Az elmélet azonban, miszerint Gaetan Douglasnak köszönhetően lenne 40 millió beteg világszerte, megdőlni látszik. A kór ugyanis egy friss felmérés szerint már sokkal hamarabb jelen volt az amerikai társadalomban.

A vírus közép-afrikai eredetét régóta vitatják. Terjedésének útjáról azonban most azt valószínűsítik, hogy előbb Haitin jelenhetett meg, és innen került be az Egyesült Államokba, 1969-ben.

Az eddigi "első megbetegedettnek" tartott férfi pedig bizonyára az elsők között volt, de nem ő vitte be az Egyesült Államokba a betegséget.

A törzs, amely a Haitiből Egyesült Államokba jutó fertőzésben jelen van, felfedezhető mindazokban a vírusváltozatokban, amelyek Közép-Afrikán kívül a többi országban felfedezhetők.

Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy az emberre is veszélyes változat valójában Haitiből indult. Mindezt a betegek vérének genetikai vizsgálata alapján állapították meg.

A genetikai vizsgálatok lehetővé teszik a jövőben korszerű gyógyszerek kifejlesztését is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, egészen keleten, északkeleten még az esti órákig is maradhatnak borongós körzetek. A csapadék súlypontja lassanként az északkeleti, keleti országrész fölé helyeződik át, egyre inkább ott fordulhat elő eső, zápor, délután esetleg zivatar is. A késő délutáni, kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!