Magyarországra mutogat a brit madárinfluenza-jelentés?

Előzetes értesülés szerint - az eddigi hivatalos brit álláspontnak megfelelően - Magyarországot fogja megjelölni az év eleji nagy-britanniai madárinfluenza-járvány legvalószínűbb forrásaként a brit agrártárca (DEFRA) elkészült végleges jelentése.

A BBC értesülése szerint a szakminisztérium összefoglaló jelentése publikálás előtt áll, és az szerepel benne, hogy a februári brit madárinfluenza-előfordulásokat a legnagyobb eséllyel fertőzött magyar hús importja okozta. A DEFRA már korábban közölte, hogy húsvét után teszi közzé azt az átfogó jelentést, amelyet a magyarországi érdekeltséggel is bíró brit Bernard Matthews baromfifeldolgozó cégnél kirobbant járványról állított össze.

A brit vállalat kelet-angliai pulykatelepén februárban 159 ezer szárnyast öltek le, miután számos pulyka elhullott, és a tetemekben a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 vírustörzsét mutatták ki. A brit helyettes főállatorvos, Fred Landeg szinte azonnal a cég Magyarországról származó importjával hozta összefüggésbe a nagy-britanniai madárinfluenza-járványt.

Landeg február közepi, első összegző tájékoztatóján kijelentette: az akkori bizonyítékok, valamint a virológiai és madártani szakértők által adott szakvélemények alapján "a leghitelesebb hipotézis" az, hogy a vírus Magyarországról importált pulykahús révén érkezett Nagy-Britanniába.

A brit állatkórtani vizsgálati laboratórium februári első vizsgálati jelentése valóban azt állapította meg, hogy a Nagy-Britanniában és a korábban Magyarországon fellelt H5N1 vírus a teljes genetikai állományra vetítve 99,96 százalékos azonosságot mutatott, és ez "sokkal közelebbi genetikai kapcsolat, mint amelyet az Európában korábban azonosított H5-törzsek egymással mutattak".

A DEFRA szintén még februárban kiadott összegzéséből azonban kiderült az is, hogy a Bernard Matthews érintett angliai telepén komoly higiéniai problémákat tártak fel a szakhatóságok. A Bernard Matthews Magyarországon a SáGa Foods baromfifeldolgozó céget birtokolja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?