Magyarországon is fertőz a nyugat-nílusi láz

Magyarországon is megjelent a nyugat-nílusi láz. Úgy tudni, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központhoz eddig négy bejelentés érkezett.

Nincs gyógyszer a nyugat-nílusi láz ellen

2018. június 19-én számoltunk be róla, hogy emberre is veszélyes nyugat-nílusi láz vírusával fertőzött szúnyogok jelentek meg Csehországban.

Az RTL Klub híradója számolt be arról, hogy Szerbiában eddig öten haltak meg és hetvenen fertőződtek meg a betegséggel.

A magyar hatóságokat azonban hiába keresték, nem kaptak pontos adatokat a hazai megbetegedésekről.

A nyugat-nílusi láz ellen nincs gyógyszer, sem oltás, nyugat-nílusi láz fertőzés fertőző betegségek agyhártyagyulladás agyvelőgyulladás szúnyog szúnyogcsípés
A nyugat-nílusilázellen nincs gyógyszer, sem oltás

A Dél-pesti Centrumkórház infektológusa, Dr. Szlávik János a riportban azt mondta, hogy a vírus ritkán okoz nagy bajt, az esetek 10-20 százalékában jelentkeznek influenzaszerű tünetek, és kevesebb mint egy százalékban alakulnak ki súlyos tünetek, mint agyvelőgyulladás vagy agyhártyagyulladás .

Mint mondta, az még ritkábban fordul elő, hogy idős, krónikus beteg, immunhiányos emberek meghalnak a nyugat-nílusi láz miatt:

A vírust elsősorban szúnyogok terjesztik

A riportból az is kiderül, hogy tavaly Magyarországon két idős férfi hunyt el a betegség következtében. A vírust elsősorban szúnyogok terjesztik, a legtöbb megbetegedés augusztusban és szeptemberben történik. Mint azt Szlávik elmondta, a nyugat-nílusi láz ellen nincs gyógyszer és emberek számára hozzáférhető oltóanyag. Lovak számára létezik védőoltás, mert köztük sokkal nagyobb járványok alakulnak ki.

Mit kell tudni a nyugat-nílusi lázról? A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák madarak, közöttük pedig szúnyogok révén terjed a kórokozó, amely az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át. A fertőzött emberek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitást szerez . Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel - lázzal, izomfájdalommal, fejfájással, nyirokcsomó-megnagyobbodással, bőrkiütésekkel - jár, és magától gyógyul. Az esetek kis hányadában (1 százalék körül) azonban agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet. A betegségről bővebben a linkre kattintva olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Estig még napos idő várható az általában kevés gomolyfelhő mellett, melyek nagyobb része fokozatosan feloszlik, egyre többfelé kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északias irányú szél még sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén, egy összeáramlási zóna mentén mérsékelt maradhat a légáramlás.Késő estére 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?