A 2005-ös londoni terrortámadás idején öt hónapos várandós kismamaként tudósította az MTV-t D. Tóth Kriszta. Három éven át a brüsszeli EU-központból jelentkezett esténként. Most a Panoráma, s ezzel párhuzamosan június 5-től heti három alkalommal a Híradó műsorvezetője is.
Legutóbb a Kultúrházban láttam, amint Erdős Gábor főszerkesztővel és külpolitikai tudósító kolléganőjével, Al Ghaoui Hesnával beszélgettek. A Millenáris Parkban tartott nyilvános pódiumbeszélgetésen egyebek között arról esett szó, hogy a tudósító külhonban igencsak magára van hagyva.
Magányos műfaj a tudósítói. De ebben a munkában az a szép, ami egyben a nehézsége is. Nagy alkotói szabadságot élvezünk. Mindig is inspirált, ha több munkafázisért is én magam felelek, és az esti Híradóban látható tudósítás elejétől a végéig az én kezem munkája. Nekünk, kelet-európaiaknak valóban mindenesnek kell lennünk. A bolgár, az észt, a horvát tévé tudósítója ugyanolyan körülmények között dolgozott, mint én. A ZDF-nek és BBC-nek óriási irodája van Brüsszelben, de ugyanígy az olasz tévé vagy az Al Dzsazira is nagy apparátussal dolgozik.
Más világ.
Meg más pénztárca is.
Igaz. Mikor került ki Brüsszelbe?
Az EU-csatlakozás után, 2004-ben.
Könnyű volt a beilleszkedés, segítettek a kinti kollégák?
Lehet, hogy csak az idő szépíti meg a kezdeti napokat, de nem emlékszem különösebben nagy katasztrófára. Igaz, egyedül voltam, mint az ujjam. Kezdve attól, hogy magam mentem bútort vásárolni a szolgálati lakásba, vagy hogy az MTV irodájában egyedül kötöttem rá a laptopra a nyomtatót és a modemet. Talán éppen a komputertechnika kezelése volt a legnagyobb kihívás. Az első héten a laptopomat olyan vírus támadta meg, amitől minden rajta lévő adat elszállt. Az egészet a nulláról kellett kezdenem. De szerencsére a kinti magyar kollégák segítik egymást. A Népszabadság tudósítója éppúgy segíti a rádiós kollégát, mint a figyelős a Duna-tévést, vagy ahogy a köztévé tudósítója másokat. Ha azt látják, hogy az ember alázattal, szorgalommal és felkészülten közelít a feladatokhoz, akkor befogadják az új kollégát. Hála istennek velem is ez történt.
A Híradóban maximum két-három percet kap egy-egy tudósítás. Ezt órákon, gyakran napokon át tartó gürizés előzi meg.
Ha egy tudósítás két-három percig tart, az már jó napnak számít. A munkánkban épp ez az egyik legnagyobb kihívás. Brüsszelben naponta tengernyi információ születik. Ebből kell érthető másfél percet készíteni. Mint egy tölcséren át, csak a lényeget átereszteni, és közben a híreket összefüggéseikben bemutatni. Nem elég elmondani, hogy mi történt, azt is el kell magyarázni, hogy ez mit jelent, mondjuk a magyar gazdáknak. Képbe kell helyezni a nézőt.
Volt kedvenc bizottsága az unióban?
Természetesen a személyes kapcsolatok ott is sokat számítanak. A Magyarország állandó képviseletén dolgozó szakdiplomatáktól rendszeresen kaptam fontos háttér-információkat. Ez jól jött például a madárinfluenza-pánik idején. De hasznos volt a jó kapcsolat a spanyol pénzügyi biztos stábjával is. Ennek volt köszönhető, hogy Joaquin Almunia csak az MTV-nek adott interjút, miután a bizottság értékelte a magyar konvergenciaprogramot.
Azt hallom, a magyarok általában jóban vannak a spanyolokkal Brüsszelben.
Nincs Európában, de talán a világon sem Brüsszelhez hasonló multikulturális város. A magyarok nagyon jól kijönnek mindenkivel odakint. De igaza van, a magyarok tényleg jól megértik egymást a mediterrán népekkel.
Amikor 2005 nyarán Londonban robbantásos merényletsorozat történt, az MTV önt küldte a brit fővárosba. Mint egyszer elmondta, akkor éppen ötödik hónapos várandós kismama volt. Az azért elég nagy bátorságra vall, hogy fogta magát és Brüsszelből útnak indult.
Amikor az ember babát vár, próbál magára különösen vigyázni, de attól egy újságíró még újságíró marad. Azért amikor fölhívtak Pestről, hogy pokolgépek robbantak Londonban, üljek vonatra és tudósítsak, megkérdeztem, nincs-e valaki más a közelben. Nem a munka alól próbáltam kibújni, kismamaként ez ösztönös volt. Aztán mondták, hogy mindenképpen azt szeretnék, ha én mennék. Szerencsére születendő gyermekem édesapja nem engedett el egyedül.
Amikor megérkezett Londonba, semmi pihenés, rögtön munkához kellett látni.
Egészséges, mozgékony kismama voltam, ezzel nem volt gond.
Megszűnt a veszélyérzete?
Nem, de a legtöbb tudósító nem fél munka közben. Esetemben inkább az volt az érdekes, hogy érzelmileg jobban megérintettek a látottak, a friss vérnyomok, a pánik, a síró emberek, a füst szaga. De ezt is csak az élő bejelentkezések után fogtam föl igazán, miután kikapacsolták a lámpákat. Olyankor az emberben elzárják az adrenalin-csapokat, és akkor felülkerekedik a valóság, az, hogy valóban egy terrortámadás helyszínén vagyunk. Ráadásul a gyerekem félig angol, tehát az "egyik hazájában" történt ez a szörnyűség.
Kovalik Károly mondta egyszer, hogy ő annak örül, amikor a lámpák kialszanak, Vitray pedig fordítva: amikor bekapcsolják őket. Maga melyik riportertípushoz tartozik?
A Vitray-féléhez. Engem inspirál, ha bekapcsolják a lámpákat, mert olyankor a maradék drukk is elszáll.
Mint a színész: ha fáj is a feje, a színpadra lépve semmit sem érez belőle.
Pontosan. Nagynénémen, édesanyám testvérén, Kútvölgyi Erzsébeten kisgyermekkorom óta ezt látom. Ha fáj is a foga, a feje, amint színpadra lép, mindez elmúlik. Ez nálam is így van.
Most a Panoráma című külpolitikai magazin műsorvezetője.
Igen, és nagyon élvezem. Miután visszajöttem Brüsszelből, az volt a kérésem, hogy a műsorvezetés mellett riportokat is készíthessek. Erre a Szempontban és a Panorámában is módom nyílik.
Tíz évvel ezelőtt is így kezdte.
Bizony, éppen idén tíz éve, a Baló György, Elek János-féle TV3-ban kezdtem a tévézést riporterként. Előtte az ELTE angol média szakára jártam, onnan hívtak a TV3 hírcsapatába. Addigra volt már némi újságírói gyakorlatom, hiszen angol nyelvű cikkeket írtam ösztöndíj-kiegészítésként. 1999-2002 között az RTL Híradó műsorvezető-riportereként dolgoztam, onnan kerültem az MTV-hez híradós műsorvezetőnek. Ennek öt éve már. Most pedig június 5-től újra a Híradó szerkesztő-műsorvezetője vagyok. Heti három-négy alkalommal, de most nem egymás mellett, hanem felváltva ülünk Pálffy István kollégámmal a műsorvezetői székben.
