Késnek a vállalati katasztrófa tervek

Amennyien belehalnak majd a betegségbe, annyian halnak éhen a világjárvány okozta gazdasági katasztrófa miatt.

A közeledő influenza világjárvánnyal úgy vagyunk, mint a szerencsepatkóval. Van, aki hisz benne, van, aki nem, de állítólag akkor is hatásos. Ha lesz világjárvány - márpedig a hozzáértők szerint (pl. WHO, IDSA (Infectious Disease Society of America, ECDC (European Center for Disease Prevention and Control) lesz, - a pandémia elleni állami és társadalmi védekezés remélhetőleg azokat is megóvhatja majd, aki szerint az egész csak pánikkeltés, felesleges felhajtás.

Tény, hogy az utóbbi időben kormányok sora fokozta a világjárványra való felkészülést, például a fertőzés terjedését lassító, a betegség lefolyását megrövidítő, a szövődmények egy részét kivédeni képes antivirális gyógyszerkészletek, vagy éppen a cseppfertőzés kivédését szolgáló egészségügyi maszkok felhalmozásával. Bár a hazai készletezési adatok titkosak, több uniós országé nem az, így tudható, hogy Franciaország, Svájc, Ausztria jelentős, a lakosság akár 50 százalékának is elegendő készletet szerzett be.

Legutóbb Alan Johnson brit egészségügyi miniszter jelentette be kormánya döntését, melynek értelmében az antivirális szerek készletszintjét megduplázzák annak érdekében, hogy lefedjék a brit lakosság 50 %-át, s ott az sem titok, hogy az Egyesült Királyság kormányának 3,3 millió pre-pandémiás vakcinája van készleten az egészségügyben dolgozók számára.

A várható influenza világjárvány nem csak egészségügyi, hanem gazdasági katasztrófahelyzet is lesz. Nem csak országonként milliós betegszámmal, emelkedett halálozással, az egészségügyi kapacitások elégtelenségével, hanem növekvő kiadással, csökkenő termeléssel is jár majd, becslések szerint lezajlása pár hónapja alatt 4,5 - 8 százalékos GDP csökkenéssel kell számolni - mondta el egy mai tanácskozáson dr. Bújdosó László megyei tisztifőorvos, a felkészülés koordinálásáért felelős Influenza Pandémia Prevenciós Bizottság vezetője.

Az állami felkészülés egyik fontos eleme, hogy az ország működtetésében vagy éppen a járvány kezelésében szerepet játszó, kulcsfontosságú foglalkozási csoportok tagjai, a közszolgáltatásban részt vevők, (az egészségügyi dolgozóktól a határvédelmen át az áramellátásért felelősökig) megfelelő védelmet kapjanak már abban az időszakban is, amikor tömeges mennyiségben még nem elérhető a betegség elleni új védőoltás.

A vállalatoknak maguknak is fel kell készülniük a várható katasztrófa-helyzetre, s bár sokkal kisebb kockázatú eseményekre (pl.földrengés, tűzvész) is készülnek üzlet-folytonossági tervek, a világjárványra való felkészülésben még jelentős a lemaradás - mondta el dr. Leitner György , a GlaoSmithKline magyarországi ügyvezető igazgatója. Ugyanis, mint idézte, az egészségügyi világszervezet kockázatbecslése szerint 8 százalékos annak az esélye, hogy az adott évben indul a világjárvány, annak , hogy a következő három évben ez bekövetkezik, már 21 százalék.

A dolgozók védelme és a cég működésének fenntartása sokféle megoldást kíván: a helyettesítések átgondolását, vagy a közlekedés összeomlása esetén a távmunka lehetőségének megteremtését és így tovább. Egy friss felmérés tanúsága szerint a vállalatok antivirális gyógyszerkészlettel alig rendelkeznek, valamivel jobb a helyzet az infektológusok szerint legalább ennyire hatásos egészségügyi maszkok felhalmozásában. Kifejezetten az influenzára vonatkozó pandémiás terve csak a cégek 11 százaléknak van, 34 százalékuknál már megkezdték a kidolgozását, igaz, üzletfolytonossági tervet már szinte minden cég készített.

Így legalább azt számba vették, ha jelentős számú dolgozójuk betegszik meg és esik ki a munkából, vagy éppen a gyártmányuk-szolgáltatásuk iráni kereslet csökken a krizis alatt, hogyan tudják megvédeni a vállalatot, enyhíteni az üzleti kárt. A GSK minden dolgozójára és azok családtagjára gondolva készletez kétféle antivirális gyógyszert, maszkot, s mivel a veszélyes vírusvariáns kialakulásának esélyét fokozza a szezonális járvány nagysága, ezért az ez elleni védekezés is hangsúlyt kap a vállalati stratégia szintjén - tudtuk meg.

Nemzeti Pandémiás Terv

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?