Kedd éjféltől feloldják a megfigyelési zónát Lapistó körzetében

Március 12-éig a vágóállatok szállítására és újabb tenyészállatok letelepítésére csak előzetes hatósági állítotvosi szemle, illetve engedély után van lehetőség - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szigeti Sándor, a Csongrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgatója.

A megfigyelési zóna feloldása azt jelenti, hogy már szúrópróba szerű ellenőrzésekre sem kell számítani a zónában és az erre a területre eső 5 településen már nem kell elzárva tartani a háziszárnyasokat.

Szentes-Lapistó határában egy hónappal ezelőtt ütötte fel a fejét a madárinfluenza. A lapistói libatelepen - ahol alig egy éves tenyészállatokat tartottak - egyik napról a másikra betegedtek meg a madarak, néhány közülük elpusztult. A megyei főállatorvos azonnal elrendelte az állomány teljes kiirtását és telep fertőtlenítését. Összesen 3300 libát pusztítottak el. A laborvizsgálok később kimutatták, hogy a szárnyasokat a madárinfluenza emberre is veszélyes fajtája - a H5N1 - betegítette meg. A szakemberek szerint a vírust az éppen arra tanyázó, vándorló vadkacsák vihették a telepre.

(FH)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +12 °C
Minimum: +1 °C

Napos idő várható keleten több, nyugaton kevesebb felhővel. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és a Bakony, Balaton térségében erős lökések kísérik.A hőmérséklet késő este többnyire 1, 8 fok között alakul. Fronthatás ugyan nem érvényesül, de a hőérzet alacsony a szabadban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!