Járványügyi krízisközpont létesült az Európai Unióban

Brüsszel, 2007. október 8. (MTI) - Járványügyi krízisközpont létesült az Európai Unióban, a stockholmi székhelyű Európai Betegségmegelőzési és -ellenőrzési Központon (ECDC) belül - jelentette be hétfőn Brüsszelben Jakab Zsuzsanna igazgató.

Európai parlamenti meghallgatásán elmondta, a hivatalosan november elején felavatandó központ feladata, hogy egy nagyobb járvány esetén a tagországokkal, az Európai Bizottsággal és az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) közösen összehangolják, koordinálják az esetleges járványok kezelését.

Jakab Zsuzsanna az EP-képviselőknek arról is beszámolt, hogy az ECDC-ben megkezdte működését az az adatbázis, amely valamennyi EU-tagország járványügyi felügyeleti adatait tartalmazni fogja. A bázison alapuló európai figyelőrendszer abban segíti a szakembereket, hogy megvizsgálhassák, milyen tendenciák mutathatók ki a fertőző betegségekben. Már most fontos feladatnak mondta az igazgató az adatszolgáltatás javítását.

Az Európai Betegségmegelőzési és -ellenőrzési Központot két évvel ezelőtt hozták létre azzal feladattal, hogy az unióban összehangolja a fertőző betegségek megelőzésére és védekezésére tett nemzeti intézkedéseket. Független intézmény, amely maga alakítja szakmai és tudományos véleményét, azt senki nem befolyásolja, de a munka minden egyéb szempontjából a központ része "az uniós családnak".

Az igazgatónő a közeljövő kihívásai között említette meg az influenzával kapcsolatos felkészülést, de leszögezte, hogy az EU már így is a legjobban felkészült régió a világon egy esetleges járványra. Komoly feladat szerinte továbbra is a HIV/AIDS megfékezése és gyógyítása, valamint az EU-ban alacsony szinten álló, de annak "küszöbén lévő", az unión kívül óriási járványban terjedő tuberkulózisra való felkészülés.

A központ az említettek mellett stratégiai programot dolgoz vagy dolgozott ki még a madárinfluenza, a kórházi fertőzésekre és antibiotikumokkal szemben kialakult rezisztencia, az élelmiszerekkel összefüggő betegségek, az időjárás-változás következtében felgyorsuló fertőzések, valamint a környezeti eredetű kórok témájában.

Utóbbiak közül a magyar igazgató kiemelte a szúnyogcsípéssel terjedő, nagyon súlyos ízületi fájdalmakkal, bőrkiütéssel, magas lázzal és gyengeséggel járó sikungunya lázt, amely nemrégiben - európai premierként - Olaszországban is felbukkant. A kórt terjesztő tigrisszúnyogot a tél remélhetőleg kiöli az öreg kontinensen, de előfordulhat, hogy tavasszal, nedves, melegebb időszakban a járvány visszatér az adriai vagy földközi-tengeri partokra. Ezért a központ a közeljövőben kontrollintézkedéseket dolgoz ki a tagországokkal együtt - jelezte.

A meghallgatás után Jakab Zsuzsanna az MTI-nek arról is nyilatkozott, mi a véleménye a magyarországi egészségügyi reform eddig nyilvánosságra került elemeiről. Mint mondta, annak számos pozitív vonását látja, de néhány kérdésre is szeretne választ kapni.

A pozitívumok között említette, hogy sikerült egyértelművé tenni, kik fizetnek be a társadalombiztosításba, és kik azok, akik ingyen veszik igénybe a szolgáltatásokat.

- Ez időszerű volt, és nagyon dicsérendő a politikai bátorság ezen a területen - hangoztatta.

Szintén előrelépésnek nevezte, hogy gyógyszereket immár nemcsak gyógyszertárakban lehet kapni, hanem azokon kívül is.

A megválaszolandó kérdések között a több biztosítós modellt említette, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott:

- Nagyon szeretném a részletek kidolgozását látni, ahhoz, hogy az ember nyugodt lelkiismerettel tudjon aludni, és tudja azt, hogy rendben fognak menni a dolgok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?