Ismét felbukkant és ölt a vírus

Pakisztánban a szárnyasokat, Vietnamban és Indonéziában már embert is megbetegített a madárinfluenza vírusa.

A pakisztáni hatságok a madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes változatát fedezték fel Iszlámábád peremén három baromfitelepen, és közel 10,500 baromfit levágattak, hogy elejét vegyék a járvány tovaterjedésének - közölték szerdán pakisztáni kormányzati tisztségviselők.

Pakisztánban a múlt év elején bukkant fel először a madárinfluenza vírusának H5N1-es típusa az ország északnyugati határ menti tartományában, és eddig összesen mintegy 40 ezer szárnyast pusztítottak el e kórral összefüggésben. Pakisztánban idén már többször kimutatták a H5N1 jelenlétét, de emberi megbetegedésről eddig még nem érkezett jelentés.

Újabb emberi áldozata van Indonéziában a madárinfluenzának

Újabb emberi áldozata van Indonéziában a madárinfluenzának - jelentette be szerdán a jakartai egészségügyi minisztérium egy illetékese.

Egy ötéves kislány vesztette életét e betegség következtében Közép-Jáva tartomány területén. Május 17-én szállították kórházba magas lázzal és légzési nehézségekkel, s a kis páciens kevéssel később elhunyt - közölte a minisztérium madárinfluenza elleni küzdelemmel foglalkozó központjának egyik munkatársa.

A hatóságok még vizsgálják a gyermek megfertőződésének körülményeit, de annyi már ismeretes, hogy családjának baromfitenyészetében hirtelen, tömeges elhullást észleltek nem sokkal megbetegedése előtt.

A H5N1 vírus okozta kór ebben a délkelet-ázsiai országban szedte eddig a legtöbb emberi áldozatot.

Vietnamban ismét emberi megbetegedést okozott a madárinfluenza, másfél éve először

Megerősítették szerdán Vietnamban, hogy madárinfluenzával fertőződött meg egy férfi, aki a múlt héten kórházba került az északi országrészben; a vírust utoljára másfél éve mutatták ki emberi szervezetben az indokínai országban.

A beteg - egy 30 éves férfi - válságos állapotban fekszik egy hanoi kórházban. Három napja mutatták ki szervezetében a madárinfluenza-vírus H5N1 altípusát.

Rokonai elmondták, hogy közvetlenül a megbetegedése előtt részt vett lakodalmi éteknek szánt csirkék előkészítésében.

Vietnamban utoljára 2005 novemberében fordult elő emberi madárinfluenza-fertőzés. Az utóbbi időszakban a délkelet-ázsiai ország déli, középső és északi részén egyaránt kimutatták a kór jelenlétét a baromfiállományban.

2007-05-23 09:59

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?