HIV-fertőzés gátló az emberi vérből

Német kutatók olyan peptidre bukkantak, amely képes gátolni az AIDS terjedését az emberi testben.

A Der Spiegel című német hetilap online változata szerint Frank Kirchhoff és kutatótársai az ulmi egyetemen új módszerrel kutattak fehérjetöredékek után. Mintegy tízezer liternyi, a dialízises kezelésből visszamaradt folyadékot szűrtek meg, mert ugyanolyan fehérjetöredékek találhatók ebben az anyagban, mint a vérben.

Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy az úgynevezett peptidek képesek arra, hogy gátolják a HIV-vírus terjedését. Márpedig ezzel meg lehet hosszabbítani a betegek életét, mert minél több sejtet alakít át a testben a kórokozó vírusgyártóvá, annál gyorsabban hal meg a páciens. A peptidek viszont képesek gátolni az AIDS-vírust abban, hogy újabb sejtekbe fészkelje be magát.

Az eddigi kutatást akadályozta, hogy kevés vér állt rendelkezésre, ezen változtatott egy hannoveri cég új eljárása, amelyet több német és amerikai egyetem kutatói is alkalmaztak. Miután rendelkezésre állt a megfelelő mennyiségű anyag, a kutatóknak már "csak" a megfelelő fehérjekapcsolatot kellett kiválasztani a millióból. Végül a virip nevű peptid bizonyult telitalálatnak - nyilatkozta Frank Kirchhoff a Spiegel Online-nak.

A HIV-vírusnak egy gazdasejtet kell találnia, a második lépésben pedig egyfajta horgonyt használ, hogy behatoljon a sejtmembránba, és így elérje célját. A virip éppen ebben akadályozza meg a kórokozót. A német kutatók a Cell című szaklapban tették közzé részletes tanulmányukat.

A kísérletek kimutatták, hogy a hatszáz szintetikus virip variáns közül egy valóban igen megnehezíti a vírusnak azt, hogy új sejteket támadjon meg. A kutatók egy ilyen hatóanyag esetében úgynevezett inhibitorról, gátló szerről beszélnek. Jelenleg mintegy húsz különböző inhibitort jegyeztek be gyógyszerként, ezek négy különböző hatóanyag csoportból származnak. A vírusok azonban valamennyi inhibitorral szemben képesek voltak rezisztenssé válni.

A virip esetében ez másként alakulhat - véli Kirchhoff -, aki szerint azonban egyelőre még nem várható, hogy gyorsan piacra dobják az új AIDS elleni szert - írja a hamburgi hetilap internetes változata.

2007-04-20 12:07

Forrás: MTI-Panoráma

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?